Hajdan�ban, �reg id�kben, �lt egy hatalmas cs�sz�r, aki a d�szes, sz�p ruh�kat becs�lte a legt�bbre a vil�gon. Arra k�lt�tte minden p�nz�t, hogy szebbn�l szebb ruh�kban pomp�zhasson.

Nem �r�lt der�k hadsereg�nek, sz�nh�zba sem k�v�nkozott, m�g kocsik�zni sem akart az erd�ben, ha �j ruh�j�t nyomban nem mutogathatta. M�s-m�s ruh�t �lt�tt a nap minden �r�j�ban; ahogy m�s becs�letes kir�lyr�l mindig azt hallani: “Most �ppen az orsz�g dolgair�l tan�cskozik” - err�l a cs�sz�rr�l m�st se mondtak: “Most �ppen �lt�zk�dik.

Vid�m volt az �lete cs�sz�r v�ros�ban; odat�dult messze f�ldr�l a sok tak�cs, szab�, sz�v�asszony. 

Egy nap azt�n k�t csal� �ll�tott be a cs�sz�ri palot�ba. Azt mondt�k magukr�l, hogy tak�csok, s olyan kelm�t tudnak sz�ni, hogy a kerek vil�gon nincs hozz� foghat�. Nemcsak hogy p�ratlanul sz�p a sz�ne meg a mint�ja, de van egy b�v�s tulajdons�ga is: akik m�ltatlanok a tiszts�g�kre, vagy but�k, mint a f�ld, azok el�tt l�thatatlann� v�lik a kelme. 

“Ez volna m�g csak a nagyszer� ruha! - gondolta a cs�sz�r. - Fel�lten�m, s egyszeribe megtudn�m, kik azok az orsz�gomban, akik m�ltatlanok a tiszts�g�kre, vagy but�k, mint a f�ld. Megsz�vetem azt a kelm�t!” 

�s kisz�moltatott a kincst�r�b�l sz�z cseng� aranyat a csal�knak, megparancsolva nekik, hogy nyomban l�ssanak munk�hoz.

Azok f�l is �ll�tottak k�t sz�v�sz�ket, s �gy tettek, mintha dolgozn�nak, de persze csak a leveg�t sz�v�gett�k. Odahordatt�k a legfinomabb selymeket, aranyfonalakat, de mindent a zseb�kbe gy�m�sz�ltek, �s buzg�n dolgoztak az �res sz�v�sz�ken, sz�tt�k a leveg�t sokszor k�s� �jszak�ig.

- Megn�zem, mennyire haladtak a munk�val - mondta egy napon a cs�sz�r. Bizony egy kicsit furcs�n �rezte mag�t, mert esz�be jutott a kelme b�v�s tulajdons�ga; neki mag�nak ugyan nem kellett tartania att�l, hogy a kelme tiszts�g�re m�ltatlannak vagy ostob�nak mutatja, de az�rt jobbnak l�tta, ha el�bb odak�ld valakit megn�zni, mif�le is az a kelme.

A v�rosban, persze, mindenki hallott m�r a kelme b�v�s tulajdons�g�r�l, s el�re v�rt�k, hogy megtudj�k: nem haszontalan vagy ostoba ember-e a szomsz�djuk. 

- El�bb az �n der�k, �reg miniszteremet k�ld�m be a tak�csokhoz - hat�rozta el a cs�sz�r. - Megl�tja � mindj�rt, milyen az a kelme, mert nagy esz� ember, �s m�lt� a tiszts�g�re. 

Bement h�t a der�k, �reg miniszter a tak�csok szob�j�ba; ott �lt a k�t csal� az �res sz�v�sz�k el�tt, �s buzg�n sz�tte a semmit.

- Uramisten - r�m�lt meg a miniszter, amikor bel�pett -, �n bizony semmit sem l�tok! - �s meresztette a szem�t, meg is d�rzs�lte, de hi�ba. Hanem persze nem �rulta el mag�t.

A k�t csal� ny�jasan k�zelebb tess�kelte, s azt tudakolta, hogy tetszik a b�v�s kelme: sz�p-e a sz�ne, finom-e a mint�ja. A szeg�ny �reg miniszter csak b�multa a sz�v�sz�ket; de bizony nem l�tott semmit.

Nem h�t, hiszen a leveg�t senki se l�thatja!

“Istenem, istenem - t�prengett mag�ban a szeg�ny miniszter -, h�t csakugyan buta voln�k, mint a f�ld? Ezt bizony nem tudtam, de ne tudja meg m�s se! �s hogy m�ltatlan voln�k a tiszts�gemre? Nem, nem �rulom el, hogy semmit se l�tok!”

- No, hogy tetszik? - k�rdezte az egyik csal�, mik�zben f�rg�n j�rt a keze.

- Nagyon sz�p Csod�latosan finom! - felelte az �reg miniszter, s m�g a p�paszem�t is az orr�ra biggyesztette. - Gy�ny�r� a mint�ja, p�ratlanul sz�p a sz�ne. Majd megmondom a fels�ges cs�sz�rnak, hogy nekem nagyon tetszik.

- Nagy �r�met szerez vele - mondt�k a tak�csok, azt�n apr�ra elmagyar�zt�k a sz�v�s mint�j�t �s a sz�neit. Az �reg miniszter hegyezte a f�l�t, hogy sz�r�l sz�ra elmondhassa a cs�sz�rnak. El is mondta.

A csal�k most m�g t�bb p�nzt, selymet �s aranyat k�rtek, azt mondt�k, sz�ks�g�k van r� a munk�hoz. Megint zsebre gy�m�sz�ltek mindent s sz�tt�k tov�bb a semmit.

Hamarosan egy m�sik rangos udvari embert k�ld�tt a cs�sz�r a tak�csokhoz, a f�hopmestert: n�zze meg, mennyire haladtak-a munk�val, mikor k�sz�l el a kelme. Ez a rangos �r is �gy j�rt, mint a miniszter: n�zett, meresztette a szem�t, de mert ahol semmi sincs, ott semmit se l�tni, h�t � se l�tott egyebet az �res sz�v�sz�kn�l. 

- Ugye, gy�ny�r� ez a kelme? - k�rdezt�k a csal�k, s neki is elmagyar�zt�k a mint�t, ami ott se volt. 

“Buta nem vagyok! - mondta mag�ban a f�hopmester. - Akkor h�t m�ltatlan vagyok a tiszts�gemre. Bizony k�l�n�s, de ezt nem kell megtudnia senkinek.” Magasztalta h�t a kelm�t, amit nem l�tott, nem gy�zte dics�rni sz�p sz�neit, pomp�s mint�j�t.

- Val�ban gy�ny�r�! - jelentette a cs�sz�rnak. 

A v�rosban m�sr�l se besz�l a n�p, mint a csod�latos kelm�r�l. 

V�gre a cs�sz�r is r�sz�nta mag�t, hogy megn�zze, m�g sz�v�s k�zben. V�logatott k�s�ret�vel - k�zt�k volt a der�k miniszter meg a f�hopmester is - benyitott a furfangos tak�csokhoz, akik ser�ny k�zzel sz�tt�k a leveg�t az �res sz�v�sz�ken. 

- Ugye, gy�ny�r�, fels�ges uram? - k�rdezte a k�t rangos udvari ember, aki el�z�leg m�r j�rt ott. - L�tja fels�ged a p�ratlan mint�j�t, a csod�latos sz�neit? - S az �res sz�v�sz�kre mutattak, mert azt hitt�k, a t�bbiek l�tj�k a kelm�t.

“Micsoda?! - gondolta ijedten a cs�sz�r. - Hiszen ez sz�rny�s�g! Buta voln�k, mint a f�ld? Vagy m�ltatlan a cs�sz�ri tr�nra? Rettenetes dolog!” De fennhangon azt mondta: 

- Sz�p, csakugyan sz�p. Megnyerte fels�ges tetsz�semet. - El�gedetten b�lintott, �s meresztette szem�t az �res sz�v�sz�kre, nehogy megtudj�k, hogy semmit se l�t. F�nyes k�s�rete ugyan�gy tett: n�zt�k a sz�v�sz�ket, mintha l�ttak volna rajta valamit, s nagy buzg�n b�logattak: 

- Gy�ny�r�, gy�ny�r�! - �s azt tan�csolt�k a cs�sz�rnak, hogy a k�sz�b�n �ll� f�nyes �nnepi k�rmenetre vegye f�l el�sz�r a csod�latos ruh�t. - Remek, pomp�s, csod�latos! - j�rta k�rbe; mindenki sz�vb�l �r�lt, �s a cs�sz�r nyomban kinevezte a k�t csal�t “cs�sz�ri udvari f�tak�csnak”, s lovagrendet t�z�tt a gomblyukukba. 

A k�rmenet el�tti napon hajnalig virrasztott a k�t tak�cs; nagy sereg gyerty�t gy�jtottak, hadd l�ssa odalenn a n�p, milyen nagyon iparkodnak a cs�sz�r �j ruh�j�val. Azt�n �gy tettek, mintha leemeln�k a kelm�t a sz�v�sz�kr�l, nagy oll�kkal szabdalt�k, teregett�k a semmit, varr�t�ket villogtattak a leveg�ben, s jelentett�k: 

- Elk�sz�lt a fels�ges cs�sz�r �j ruh�ja! 

A cs�sz�r maga ment a tak�csokhoz f�nyes k�s�rettel; a k�t csal� magasra emelte a karj�t, mintha tartana valamit, s buzg�n s�rg�tt-forgott: 

- Tess�k a nadr�g! Tess�k a kab�t! Tess�k a pal�st. K�nny�, mint a p�kh�l�, aki viseli, �gy �rzi, mintha semmi sem volna rajta, de h�t �ppen az a nagyszer�. 

- Bizony, az a nagyszer� - b�lintottak r� a rangos urak, de nem l�ttak semmit, mert a leveg�t senki se l�thatja. 

- K�rj�k fels�gedet, kegyeskedj�k levetni a fels�ruh�it, hadd adjuk fel az �jat itt a t�k�r el�tt! - ser�nykedtek a tak�csok. 

A cs�sz�r levetette a ruh�j�t, s a csal�k �gy tettek, mintha az �j ruha darabjait sorra r�adn�k; megfogt�k a derek�t, k�r�j� csavartak valamit - ez lett volna az usz�ly. 

A cs�sz�r irgett-forgott a t�k�r el�tt.

- �, milyen j�l illik, fels�g! Mintha r��nt�tt�k volna! - lelkendezett a cs�sz�r k�s�rete. - P�ratlan a mint�ja, pomp�sak a sz�nei! Sose l�ttunk hozz� foghat�t! 

- Odakinn m�r v�rnak a szolg�k a selyemmennyezettel, amit majd fels�ged f�l� tartanak a k�rmeneten - jelentette a cs�sz�rnak a f�-f�udvarmester.

- Megyek, m�r k�szen vagyok! - mondta a cs�sz�r. - Ugye, j�l festek? - Megint oda�llt a t�k�r el�, s �gy tett, mintha, apr�ra szem�gyre venn� az �j ruh�t.

A kamar�s urak, akiknek az volt a tiszts�g�k, hogy a cs�sz�r usz�ly�t vigy�k, lehajoltak, mintha f�lemeln�k az usz�lyt, s�r�gtek-forogtak, �gy tettek; mintha vinn�nek valamit, mert persze �k se mert�k el�rulni, hogy semmit se l�tnak. 

Elindult h�t a cs�sz�r a k�rmenettel, m�lt�s�gosan l�pkedett a selyemmennyezet alatt. 

A n�p pedig mind az utc�n meg az ablakokban tolongott, �s azt ki�ltotta - Milyen gy�ny�r� a cs�sz�r �j ruh�ja! Milyen gazdag az usz�lya, s milyen j�l illik neki! - Senki se merte megvallani, hogy nem l�t semmit, hiszen akkor a t�bbiek tisztess�g�re m�ltatlannak vagy f�ldbut�nak tartan�k. A cs�sz�rnak m�g egy ruh�j�t se csod�lt�k meg ennyire. 

- De hiszen nincs is rajta semmi! - sz�lalt meg egyszer csak egy kisgyerek. 

- Emberek, hallj�tok, mit mond az �rtatlans�g? - s�gta az apja a t�bbiek f�l�be, amit a gyermek mondott. 

- Nincs is rajta semmi! Ez a kisgyerek azt mondja, hogy nincsen rajta semmi!

- Nincs is ruha a cs�sz�ron! - rivalgott fel v�g�l a tengernyi t�meg. A cs�sz�r nagyon meg�tk�z�tt ezen; maga is �gy v�lte, hogy igazat mondanak, de azt gondolta “Most m�r tov�bb kell mennem, nem futhatok haza sz�gyenszemre!” 

�s m�g peckesebben l�pegetett f�nyes k�s�rete �l�n, a kamar�s urak pedig m�g buzg�bban vitt�k m�g�tte pal�stja usz�ly�t - a leveg�t.