Az utcasoron �llt egy r�gi-r�gi h�z. Csaknem h�romsz�z esztend� vonult el f�l�tte; ezt le is lehetett olvasni az oromzat�r�l, ahol faragott tulip�nok meg koml�ind�k k�z�tt volt bev�sve az �vsz�m, amelyben a h�z �p�lt, alatta egy �don bet�kkel v�sett, r�vidke vers. Az ablakok f�l�tt k�b�l faragott, torz arcok vigyorogtak, a fels� emelet magasan f�l�be tornyosodott az alatta lev�nek; a tet� p�rk�nyzata alatt s�rk�nyfejben v�gz�d� �lomcsatorna h�z�dott. Valamikor a s�rk�ny t�tott sz�ja ok�dhatta az es�vizet, de most a gyomr�b�l z�dult, mert az �lomcsatorna r�ges-r�g kilyukadt.

Az utcasor t�bbi h�za mind �j volt �s takaros: nagy ablak�, sima fal�, l�tszott rajtuk, hogy a r�gi h�zzal nem v�llalj�k a rokons�got.

- Ugyan meddig �ktelenkedik itt sz�gyenszemre ez a rozzant v�ns�g? - mondogatt�k egym�snak bosszankodva. - A p�rk�nya olyan messze kiugrik, hogy nem l�thatjuk t�le az ablakainkb�l, mi t�rt�nik odalenn az utc�n. A l�pcs�je meg sz�les, mint egy v�rl�pcs�, �s magasak a fokai, mintha toronyba kapaszkodn�nak. Vaskorl�tja ak�r a temet�k ker�t�se, s nagy r�zgombok �ktelenkednek rajta. Csak m�r ne l�tn�nk!

A t�ls� soron is sz�p �j h�zak b�szk�lkedtek, s ezek is azt tartott�k a r�gi h�zr�l, amit a szemk�ztiek. Hanem az egyik�k ablak�ban egy hamvas arc�, r�zs�s b�r�, f�nyl� szem� kisfi� �ld�g�lt naphosszat, �s n�zte a r�gi h�zat; nagyon tetszett neki, k�l�n�sen amikor napf�ny vagy holdsug�r ragyogott az �don tet�n. N�zte, n�zte a m�ll� vakolat�, r�gi falakat, s a legcsod�latosabb k�pek jelentek meg el�tte. Elk�pzelte, milyen lehetett ez az utca valamikor r�gen, amikor csupa ilyen h�z sorakozott benne, kocsifelhajt�ival, sz�les p�rk�nyaival, kecses tet�ivel; alab�rdos katon�kat k�pzelt maga el�, s�rk�nyt meg k�gy�t �br�zol� es�csatorn�kat - olyan j� volt eln�zni a v�ns�ges v�n falakat!

A r�gi h�zban egy �regember lakott; b�rsony t�rdnadr�got meg r�zgombos kab�tot hordott, �s par�k�t viselt, amelyen l�tszott, hogy igazi par�ka. Minden reggel megjelent n�la egy �reg szolga, aki takar�tott a h�zban, �s elment ez�rt-az�rt a boltba; k�l�nben egy sz�l egyed�l volt a b�rsonynadr�gos �regember.

N�ha odament az ablakhoz, �s kin�zett, a szemk�zti h�zb�l fejb�lintva �tk�sz�nt neki a kisfi�, az �regember visszak�sz�nt, s �gy lassan bar�ts�got k�t�ttek. Sz�t ugyan m�g nem v�ltottak egym�ssal, de erre nem is volt sz�ks�g.

A kisfi� sokszor hallotta a sz�leit�l: “Az �reg�r semmiben nem l�t sz�ks�get, csak olyan nagyon elhagyatott!”

A legk�zelebbi vas�rnapon a kisfi� becsavart valamit egy darabka papirosba, lesietett a kapuba, s amikor az �reg szolga elment a h�z el�tt, meg�ll�totta - Elvinn�d-e ezt a kis csomagot a r�gi h�zba, az �reg�rnak? Mondd meg neki, hogy �n k�ld�m: k�t �lomkaton�m van, neki adom az egyiket, mert tudom, hogy olyan nagyon elhagyatott.

Az �reg szolg�nak mosolyra der�lt az arca. B�lintott, �s �tvitte gazd�j�nak az �lomkaton�t. Hamarosan visszat�rt, �s hozta a kisfi�nak az �reg�r �zenet�t: menjen �t, ha kedve van, l�togassa meg. A sz�lei megengedt�k neki, s a kisfi� �tindult az �reg�rhoz a szemk�zti h�zba.

A l�pcs�h�z vaskorl�tj�n mintha f�nyesebben ragyogtak volna a r�zgombok, mint m�skor; tal�n a vend�g tisztelet�re f�nyes�tett�k ki? A kapu f�l�tt a trombit�sok - mert k�b�l faragott trombit�sok �lltak ott, tulip�nszirmok k�z�tt - mintha m�g buzg�bban f�jt�k volna, mint azel�tt, az arcuk is puf�kabbnak l�tszott. “Tra-ram, tra-ram! J�n a kisfi�! Tra-ram, tra-ram!” - azt f�jt�k k�trombit�jukon.

Azt�n kit�rult a neh�z kapu. A torn�c mind a n�gy fal�n p�nc�lruh�s lovagok �s selyemusz�lyos d�m�k arck�pei f�ggtek, s ahogy a kisfi� bel�pett, megz�rrentek a v�rtek, s halkan zizegni kezdtek a selyemusz�lyok. Azt�n l�pcs� k�vetkezett: egy darabon f�lfel� vezetett, majd egy kicsit lefel�, s egy erk�lybe torkollott; �don volt ez az erk�ly is, csupa r�s, hasad�k, s a r�seken kisarjadt a f� meg a repk�ny, de olyan d�san z�ldellt, hogy az erk�ly val�s�gos kertnek l�tszott. �reg vir�gcserepek sorakoztak itt, az egyiknek emberi �br�zata volt, a m�siknak szam�rf�le, �s kedv�kre n�hettek, ny�lhattak benn�k a vir�gok. Volt, amelyikben szegf� n�d�g�lt, buj�n sarjadtak a hajt�sai, s eg�szen �rthet�en suttogt�k: “Leveg� simogatott, napf�ny cs�kolt, s vas�rnapra ny�l� vir�got �g�rt, egy ny�l� kis vir�got vas�rnapra”

Most egy szob�ba �rt a kisfi�; a szoba falai aranyvir�gokkal telehintett b�rrel voltak k�rpitozva.

Aranyf�st elt�n�,
b�r�n nem fog az id� . . .

- mondogatt�k a falak.

Magas t�ml�j�, faragott karossz�kek �lltak a szob�ban. “�lj le! �lj le!” - k�n�lgatt�k �bl�ket. - “Jaj, hogy recseg-ropog minden csontom! Biztosan k�szv�nyt kapok, mint az �reg alm�rium. A k�szv�ny hasogatja a h�tamat. Jaj!” V�g�l abba az erk�lyes, nagy szob�ba nyitott be a kisfi�, ahol az �reg�r �ld�g�lt.

- K�sz�n�m az �lomkaton�t, kis bar�tom! - fogadta az �reg�r. - �s k�sz�n�m, hogy �tj�tt�l.

- K�sz�nj�k! K�sz�nj�k! - mondt�k recseg� hangon a b�torok is, de lehet, hogy nem is k�sz�netet mondtak, hanem a k�szv�nyt panaszolt�k. Egym�s hegy�n-h�t�n tolongtak, mindannyian k�v�ncsiak voltak a kisfi�ra.

A szemk�zti falon egy nagy arck�p f�gg�tt - sz�p �s vid�m ifj� h�lgyet �br�zolt, aki a r�gi-r�gi id�k abroncsos szokny�j�t viselte, �s rizsporos haja tornyosra volt f�s�lve. Szel�d szeme egyenesen a kisfi� arc�ba tekintett, s � nyomban meg is k�rdezte az �reg�rt�l:

- Hol szerezted ezt a k�pet?

- A sarki zsib�rusn�l vettem - felelte az �reg�r. - Sok r�gi arck�p van a boltj�ban, de �gyet se vet r�juk senki, mert akiket �br�zolnak, m�r r�g s�rjukban nyugosznak. �n ismertem ezt a h�lgyet, � is meghalt m�r r�gen, vagy �tven esztendeje.

A k�p sark�ban, az �veg alatt, fonnyadt kis vir�gcsokor s�rgult, lehetett az is vagy �tvenesztend�s. �s a nagy fali�ra ing�ja ide-oda lend�lt, a mutat�k meg-megcsikordulva v�nszorogtak k�rbe, s egy-egy fordul�sukkal megint �regebb lett valamivel a szoba, de ezt nem vette �szre senki.

- Odahaza azt hallottam - sz�lalt meg a kisfi� -, hogy te igen nagyon elhagyatott vagy.

- �, nem - felelte az �reg�r -, hiszen megl�togatnak a r�gi eml�kek, s annyi mindent hoznak magukkal! Azt�n te is �tj�tt�l hozz�m. L�tod, mennyi �r�m�m van!

Egy k�pesk�nyvet emelt le a polcr�l, de micsoda k�pesk�nyvet! D�szes f�lvonul�sok voltak benne, gy�ny�r� hint�k, amilyeneket m�r nem is l�tni manaps�g; mas�roz� katon�k - olyanok mint a k�rtyalapon a filk�k -, z�szl�kat lenget� c�hmesterek. A szab�k z�szl�j�n oll�t tartott k�t oroszl�n, a csizmadi�k�n p�ros fej� sas b�szk�lkedett, mert mesters�g�kben minden p�ros. De nagyszer� k�pesk�nyv volt az!

Az �reg�r �tment a m�sik szob�ba bef�tt�rt, alm��rt meg di��rt. Sz�p, nagyon sz�p volt az �let a r�gi h�zban!

- �n nem b�rom tov�bb! - fakadt ki az �lomkatona, aki a kom�don �llt feszes vigy�zzban. - Olyan elhagyatott, rideg ez a r�gi h�z! Aki megismerte a csal�di �letet, nem tud itt megszokni semmik�ppen. Nem b�rom tov�bb! Olyan hossz� a nap, s az este m�g hosszabb! Itt nem �gy van, mint oda�t n�latok, ahol a sz�leid este ny�jasan elbesz�lgetnek, s te olyan vid�man l�rm�zol a kisebb testv�reiddel. Milyen mag�nyos, szomor� az �let itt az �reg�rn�l! Azt hiszed, megcs�kolja �t valaki? Azt hiszed, kap valakit�l egy bar�ts�gos pillant�st vagy egy sz�p kar�csonyf�t? Nem is v�r semmit, csak a hal�lt. �n nem b�rom ki n�la!

- Ne vedd �gy a sz�vedre! - vigasztalta a kisfi�. - Nekem �gy tetszik itt minden, s l�tod, a r�gi eml�kek is ell�togatnak ide, �s annyi mindent hoznak magukkal!

- De �n nem l�tom �ket, nem is ismerem! - panaszkodott az �lomkatona. - Nem, nem b�rom tov�bb!

- Pedig b�rnod kell - felelte a kisfi�, s azt�n meg is feledkezett az �lomkaton�r�l, mert visszat�rt az �reg�r, �s pomp�s bef�ttet, alm�t meg di�t hozott kis vend�g�nek.

Boldogan �s j�kedv�en ment haza a kisfi�; sz�lltak a napok, m�ltak a hetek, s a r�gi meg az �j h�z k�t lak�ja sokszor integetett �t egym�snak. Egyik nap azt�n megint �tment a kisfi� az �reg�rhoz.

A kapu f�l�tt megint azt f�jt�k a k�trombit�sok: “Tra-ram, tra-ram! J�n a kisfi�! Tra-ram, tra-ram!” A r�gi k�peken megint megz�rd�ltek a v�rtek, zizegni kezdtek a selyemusz�lyok, a b�rk�rpit a maga vers�t mondta, s a karossz�kek k�szv�ny�ket panaszolt�k.

Minden, minden olyan volt, mint els� �zben, hiszen a r�gi h�zban egyform�n peregtek az �r�k, a napok.

- Most m�r igaz�n nem b�rom tov�bb! - ki�ltotta az �lomkatona, amikor a kisfi�t megpillantotta. - M�r �lomk�nnyeket s�rtam. Olyan szomor� itt minden! Hadd menjek ink�bb h�bor�ba, azt se b�nom, ha goly� tal�lja a. karomat vagy l�bamat, az legal�bb v�ltozatoss�g! Megtudtam m�r, milyen az, amikor r�gi eml�kek l�togatj�k meg az embert. Engem is megl�togattak, s hidd el, csak sz�vf�jdalom, ha sok� tart a l�togat�s. A v�g�n m�r majdnem levetettem magamat a kom�dr�l. Elk�pzeltem a szemk�zti h�zat, a szob�tokat, s olyan tiszt�n l�ttalak benneteket! L�ttam a vas�rnap reggelteket, amikor ti, gyerekek, k�r�l�llj�tok az asztalt, �s el�neklitek a reggeli zsolt�rt; komoly arccal, �sszekulcsolt k�zzel �lltatok ott sz�leitekkel egy�tt. Azt�n kit�rult az ajt�, �s behozt�k a kicsi h�godat, aki m�g k�tesztend�s sincs, de ak�rmilyen zen�t vagy �neket hall, mindj�rt t�ncolni kezd, az a mulats�ga. Ahogy meghallotta a zeng� zsolt�rt, megint t�ncra illegette a kis l�b�t, de sehogy sem tal�lta el az �temet, mert ti lassan, �nnep�lyesen �nekeltetek, s � el�sz�r f�l l�bra �llt, �s el�reny�jtotta a nyak�t, azt�n a m�sik l�b�ra �llt, �s megint kiny�jtotta a nyak�t, de a t�nca sehogy sem illett az �nekhez. Ti meg ott �lltatok az asztal k�r�l komoly arccal, ami biztosan nagyon nehezetekre esett. Bezzeg �n nevettem akkor �gy, hogy le is fordultam az asztalr�l, meg is �t�ttem magam, m�ig is k�k az oldalam, de h�t cs�nya dolog is volt, hogy nevettem! Ez a vas�rnap reggel meg a t�bbi sz�p �ra, amit k�ztetek �t�ltem, �jra �s �jra megjelenik el�ttem; ezek lehetnek azok a r�gi eml�kek, s ezt hozz�k magukkal. Mi �js�g n�latok? Most is �nekeltek vas�rnap reggelente? �s besz�lj a kicsi h�godr�l - t�ncol-e m�g? H�t a pajt�som, a m�sik �lomkatona, hogy s mint van? � biztosan boldog! Jaj, nem b�rom itt tov�bb!

- T�ged az �reg�rnak aj�nd�koztalak - mondta neki szigor�an a kisfi�. - Itt kell maradnod! �rtsd meg m�r v�gre!

Bel�pett az �reg�r, s egy �don szekr�nyk�t hozott be, ami csupa �rdekess�ggel volt tele: fest�kes dobozokkal, balzsamszelenc�kkel meg r�gi k�rty�kkal; aranyozott, nagy k�rty�k voltak - ilyet se l�tni manaps�g. Feneketlen fi�kokat h�zogattak ki, a zongor�t is f�lnyitott�k; bel�l t�jk�p volt a f�del�re festve, s rekedt hangon pend�ltek a h�rjai, amikor az �reg�r elj�tszott rajta egy r�gi dalt, �s halkan d�dolt is hozz�.

- Ezt a dalt �nekelte �! - mondta, s f�ln�zett sug�rz� szemmel a zsib�rust�l v�s�rolt arck�pre.

- Hadd menjek a h�bor�ba! A h�bor�ba! - ki�ltotta torka szakadt�b�l az �lomkatona, azzal levetette mag�t a kom�dr�l.

Ugyan hov� lett? Kereste az �reg�r, kereste a kisfi�, de mintha a f�ld nyelte volna el. - Majd megker�l - mondta az �reg�r, de nem tal�lta meg soha t�bb�, mert az �lomkaton�t csakugyan elnyelte a f�ld, vagy ink�bb a padl�: az egyik padl�hasad�kba esett, �s �gy fek�dt ott, mint egy nyitott s�rban.

Beesteledett, a kisfi� hazament, eltelt a h�t, azt�n m�g n�h�ny h�t. J�gvir�gos lett az ablak, s a kisfi�nak r� kellett lehelgetnie az �vegre, hogy egy teny�rnyi darabon leolvadjon r�la a j�g, �s � �tn�zhessen a r�gi h�zra. Annak d�szeit, cir�d�it belepte a h�, sz�les l�pcs�j�n is vastag h�takar� feh�rlett, mintha egy l�lek sem �lne a h�zban. Nem is �lt, mert az �reg�r halva fek�dt.

Este kocsi �llt meg a h�z el�tt, s f�ltett�k r� a kopors�t, hogy elvigy�k messzi vid�kre, ahol r�g halott �sei pihennek. Elindult vele a kocsi, de nem k�s�rte senki, mert a hajdani bar�tok m�r valamennyien s�rjukban nyugodtak. Csak a kisfi� intett ut�na szomor�an.

N�h�ny nap m�lva �rver�st tartottak a r�gi h�zban, s a kisfi� az ablakb�l n�zte, hogyan viszik el sorra a p�nc�los lovagokat, az usz�lyos d�m�kat, az ember�br�zat� meg szam�rf�les vir�gcserepeket, a k�szv�nyes karossz�keket meg az �reg alm�riumot. Ezer fel� vitt�k sz�t a sok holmit; a r�gim�di h�lgy arck�pe visszaker�lt a zsib�rushoz, s ott f�gg�tt id�tlen id�kig, mert azt a h�lgyet senki sem ismerte, s nem t�r�dtek a k�p�vel sem.

Tavasszal azt�n bontani kezdt�k mag�t a h�zat is: m�r csak omlad�k, mondt�k r�la az emberek. Az utc�r�l bel�thattak a hajdani b�rk�rpitos szob�ba - a k�m�vesek m�r leszaggatt�k a falakr�l a b�rt -, csak az erk�ly d�s n�v�nyei z�ldelltek m�g, n�ttek kedv�kre, mintha nem venn�nek tudom�st semmir�l. Azt�n elpusztultak azok is, mert a r�gi h�zat f�ldig lebontott�k.

R�g ideje volt m�r! - mondogatt�k egym�snak az utcasor �j h�zai.

 

Nagy ablakos, sima feh�r fal� h�z �p�lt a hely�n; el�tte, ahol tulajdonk�ppen a r�gi h�z �llt, kis kert z�ldellt, vadsz�l�ind�i felk�sztak a szomsz�d h�z fal�ra, sz�p vasker�t�se volt �s pomp�s veret� vaskapuja. Aki arra j�rt, gy�ny�rk�dve �llt meg el�tte. Verebek telepedtek a sz�l�ind�kra, �sszevissza zsinatoltak, de nem a r�gi h�zr�l fecsegtek, arra nem is eml�keztek, hiszen sok-sok esztend� pergett le az�ta. A hajdani kisfi� embernyi ember volt m�r, der�k, becs�letes ember, sok �r�met leltek benne a sz�lei. M�r meg is h�zasodott, s �ppen az �j, kertes h�zba k�lt�z�tt be ifj� feles�g�vel.

Egy napon meg�llt a feles�ge mellett a kertben, �s n�zte, hogyan �lteti el azt a kis mezei vir�got, ami �gy megtetszett neki. El�ltette, �s j�t megnyomkodta k�r�l�tte a f�ldet. Jaj, mi t�rt�nt? A fiatalasszony megsz�rta a kez�t. A puha kerti f�ldb�l valami hegyes t�rgy meredt ki. Igen, j�l sejtitek: az a hegyes j�sz�g az �lomkatona volt, ugyanaz, amelyik valamikor r�gen az �reg�r szob�j�ban a padl�hasad�kba esett. Sok�ig h�ny�dott a lebontott h�z romjai k�z�tt, azt�n a f�ldbe ker�lt, �s esztend�kig ott fek�dt.

A fiatalasszony megt�r�lgette a katon�t egy z�ld lev�llel, azt�n tiszt�ra d�rzs�lte a zsebkend�j�vel - �, milyen j� illata volt annak a kend�nek! Az �lomkatona mintha m�ly �jul�sb�l t�rt volna mag�hoz.

- Mutasd csak! - ki�ltotta a hajdani kisfi�, �s mosolyogva cs�v�lta a fej�t. - Nem, nem, lehetetlen, hogy ugyanaz legyen! De eszembe jut r�la egy �lomkatona, ami kisfi� koromban az eny�m volt. - �s besz�lt a feles�g�nek a r�gi h�zr�l, az �reg�rr�l meg az �lomkaton�r�l, amit az �reg�rnak aj�nd�kozott, mert az olyan nagyon elhagyatott volt. Apr�ra elmondott mindent az �don h�zr�l meg lak�j�r�l, s a fiatalasszony k�nnyes szemmel hallgatta.

- Bizony lehet, hogy ugyanaz az �lomkatona! - mondta az ur�nak. - Elteszem eml�kbe, s amit mondt�l, meg�rz�m eml�kezetemben. Mutasd meg nekem az �reg�r s�rj�t!

- Nem tudom, hol pihenhet - felelte a f�rfi - Amikor meghalt, m�r egy bar�tja sem �lt. �n pedig akkor m�g kisfi� voltam.

- �, milyen elhagyatott lehetett szeg�ny! - s�hajtott az asszony.

- Bizony nagyon elhagyatott volt! - mondta a kez�ben az �lomkatona. - De legal�bb eml�keznek r�, �s ez a legszebb dolog a vil�gon.

- A legszebb! - ki�ltotta egy hang a k�zel�kben, de nem l�tta m�s, csak az �lomkatona, hogy a b�rk�rpit egy foszl�nya volt. Az aranyvir�gok r�g leperegtek r�la, olyan volt m�r, mint egy nedves kis f�lddarab, de m�g mindig azt vallotta, amit hajdan�ban:

Aranyf�st elt�n�,
b�r�n nem fog az id� . . .

Hanem az �lomkatona most m�r nem hitte el neki.