T�l az erd�n, a nagy t� partj�n egy r�gi udvarh�z merengett, amit kast�lynak tiszteltek a k�rny�kbeliek; s�nc�rkait f�lverte a perje meg a s�s. A kapuj�hoz vezet� h�d mellett �reg f�zfa borult a zizeg� s�s f�l�. Lentr�l, a m�ly�t fel�l, vad�szk�rt�k rivalg�sa hallatszott, l�dobog�st�l rengett a f�ld, �s a kis libap�sztorl�ny sietve terelte �t falk�j�t a h�don, hogy a hazav�gtat� vad�szoknak utat adjon. De a lovasok m�r ott dobogtak a fah�don, s a kisl�nynak fel kellett ugrania el�l�k a h�d sarokk�v�re. Zsend�l� le�nyka volt, gy�nge test�, ny�jas arc� �s sug�rz� tekintet�. De az udvarh�z gazd�j�t, a f�ldesurat, nem ind�totta meg a kisl�ny kedves arca. Mik�zben szilaj lov�t elr�ptette el�tte, megsuhogtatta ostor�t, �s �gy mellbe csapta vele a libap�sztorl�nyt, hogy az hanyatt zuhant a s�nc�rokba.

- Mindent a maga hely�re! - rikkantotta. - Neked a pocsoly�ban a helyed! - �s hars�nyan nevetett tulajdon elm�ss�g�n, vad�szcimbor�i vele nevettek; duhaj j�kedv�ben �sszevissza kiab�lt a t�rsas�g, a vad�szkuty�k csaholtak, zengtek a k�rt�k. Nemhi�ba tartja a mond�s: “Gazdag madarak zajjal sz�llnak.” �k azt�n gazdagok voltak. Isten a tud�ja.

A szeg�ny kis libap�sztorl�ny zuhan�s k�zben elkapta az �reg f�z egyik lehajl� �g�t, abba kapaszkodva f�gg�tt az �rok vize f�l�tt, s amikor a f�ldes�r, cimbor�ival meg kuty�ival befordult az udvarh�z kapuj�n, megpr�b�lt f�lverg�dni. De a f�zfa�g let�r�tt a s�lya alatt, s a le�nyka az �rokba zuhant volna, ha abban a pillanatban le nem ny�l �rte egy er�s k�z, �s meg nem ragadja. Egy v�ndor h�zal� volt, aki mindent l�tott, s most a le�nyka seg�ts�g�re sietett.

- Mindent a maga hely�re! - ki�ltotta a f�ldesurat ut�nz� hangon, s f�lh�zta a libap�sztorl�nyt. Azt�n a let�r�tt f�zfa�gat akarta visszailleszteni, de nem mindig lehet minden a hely�n, h�t a puha f�ldbe sz�rta le az �gat.

- Eressz gy�keret ! - mondta. - N�j magasra, ha tudsz, s az �gaidb�l furuly�t faragjon az udvarh�z n�pe! - Pedig a lelke m�ly�n vessz�fut�st k�v�nt a f�ldes�rnak �s cimbor�inak.

Azt�n befordult a kast�lyba, nem a pomp�s termeibe persze, mert ann�l kisebb valaki volt. A csel�dh�zba ment; a b�resek megn�zt�k a port�k�j�t, forgatt�k, alkudoztak r�. Az emeletr�l, ahol a f�ldes�r asztaln�l �lt a cimbor�ival, vad kurjongat�s hallatszott, amit �neknek sz�ntak, de csak ilyen rikoltoz�s telt t�l�k. A vend�gek harsogva nevettek, a vad�szkuty�k d�h�sen csaholtak; a kast�lyban folyt a d�nomd�nom. Erjesztett m�zs�r �s t�zes bor j�rta, a falatot vad�szebeikkel osztott�k meg a duhaj urak, m�g meg is cs�kolt�k egyik-m�sik agarat, vizsl�t, miut�n a kutya l�g� f�l�vel megt�r�lt�k a pof�j�t. Amikor h�r�t vett�k, hogy h�zal� �rkezett a kast�lyba, f�lparancsolt�k a port�k�j�val, de csak az�rt, hogy cs�ff� tegy�k valamik�ppen. Hi�ba, a bor g�ze sz�llt a fej�kbe, a j�zan �sz kir�p�lt bel�le. Azt tal�lt�k ki, hogy a h�zal�nak harisny�ba t�lt�ttek bort, s abb�l kellett kiinnia, de sietve, miel�tt kicsurog! Amikor ezt a mulats�got is elunt�k, k�rty�zni kezdtek: eg�sz guly�kat, parasztokat �s tany�kat tettek f�l egy-egy lapra.

- Mindent a maga hely�re! - mondta mag�ban a h�zal�, amikor v�gre kiker�lt a pokolb�l - mert annak tartotta a kast�lyt. - A szabad orsz�g�t, az val� nekem, alig v�rom, hogy �jra kinn legyek!

Azzal kifordult a kapun, s a kis libap�sztorl�ny mosolyogva integetett ut�na. Napok teltek, hetek m�ltak; az a let�rt f�zfa�g, amelyet a h�zal� az �rokpart puha f�ldj�be sz�rt, megeredt, �j hajt�sokat n�velt. A kis libap�sztorl�ny el-eln�zegette, s �r�lt, hogy ilyen sz�pen cseperedik, mert valahogy a maga kis f�j�nak �rezte.

Z�ldellt a kis fa, n�d�g�lt, s ahogy cseperedett, �gy fogyatkozott a j�sz�g a kast�lyban. Lassank�nt mindent elvitt a tivornya meg a k�rtya - olyan k�t malomk� ez, amely lassan a legnagyobb vagyont is meg�rli.

Nem telt bele hat esztend�, s a f�ldes�r koldustariszny�t akasztott a nyak�ba; ott kellett hagynia h�z�t �s udvar�t; f�ld�nfut�v� lett. Hajsz�lra �gy festett, mint az a hajdani szeg�ny h�zal�, akivel harisny�b�l itatt�k a bort, hogy cs�ff� tegy�k.

Mi lett a hajdani h�zal�b�l? Bizony a kast�ly meg a birtok �j ura, mert a becs�let meg a szorgalom a koldusok koldus�nak is szerencs�t hoz. Att�l a pillanatt�l, hogy a kast�lyba az �j uras�g bek�lt�z�tt, nem hallottak t�bb k�rtyacsattog�st az �reg falak. - �rd�g bibli�ja: nem val� a ser�ny ember kez�be! - mondta a f�ldes�r.

Hamarosan feles�get hozott a h�zhoz - ugyan kit? Bizony a kis libap�sztorl�nyt, aki j�lelk� �s szer�ny teremt�s maradt �j ruh�iban is, pedig olyan sz�p volt, mintha selyemp�rn�k k�z�tt sz�letett volna.

Csendben, boldogan �ltek a r�gi udvarh�zban; az ifj� asszony a h�z k�r�l szorgoskodott, az ura a gazdas�gban; egyre jobban gyarapodtak, mert igaz a mond�s: “Ahol a j�l�t megtelepszik, onnan nehezen �ll tov�bb!” Kitataroztatt�k az �reg udvarh�zat, az iszapos s�nc�rkokat is kitisztogatt�k, gy�m�lcsf�kat �ltettek a h�z k�r�. Maga a h�z is ragyogott a rendt�l. A hossz� t�li est�ken a h�z �rn�je egy�tt sz�tt-font a csel�deivel, sohasem pihent �lben a keze. Gyermekei sz�lettek, feln�ttek eg�szs�gben, tud�s mesterek tan�tott�k �ket. �k meg lassan meg�regedtek.

A kast�ly el�tt �rnyas f�v� tereb�lyesedett a hajdan lesz�rt �gacska, z�ld leveleit l�gyan simogatta a sz�l, �gait nem nyeste senki.

- Ez a mi csal�df�nk! - mondt�k az �regek feln�tt gyermekeiknek. - Tisztelj�tek, becs�lj�tek!

Az�ta sz�z esztend� telt el, a mi korunkba fordult az id�.

A nagy t�b�l s�pped�kes ingov�ny lett, a r�gi udvarh�z hely�t csak egy romba d�lt fa jelezte meg egy pocsolya - ennyi maradt a s�nc�rokb�l. Csak a f�zfa susogott a sz�lben, a hajdani lesz�rt �gacska, tereb�lyes z�ld szokny�ja l�gyan ringott, s mintegy �l� tan�ja volt annak: milyen sz�p lehet egy f�zfa, ha kedv�re n�het! T�rzs�t ugyan hatalmas reped�s sz�ntotta �t, a viharok is megg�rnyesztett�k egy kicsit, de �llt; r�seit, hasad�kait f�lddel hordta tele a sz�l, s kisarjadt bel�l�k a f�, a vir�g. F�nt, ahol a legvastagabb �gak sz�tv�ltak, val�s�gos kis f�gg�kert pomp�zott, m�lna meg mad�rs�ska z�ldellt az �gak k�z�tt, m�g egy par�nyi vadberkenyebokor is gy�keret vert, s finom kis �gait a f�zfa k�p�vel egy�tt verte vissza a v�z t�kre, ha a sz�l n�ha f�lresodorta r�la a z�ld b�kalencs�t. A mez�t �tszel� kis �sv�ny �ppen a v�n f�zfa t�v�ben vezetett el.

F�nt a dombon, az erd� sz�l�n, �j kast�ly b�szk�lkedett, ez most m�r igaz�n meg�rdemelte a kast�ly nevet. Termeib�l messze el lehetett l�tni a vid�kre, s ablakai olyan f�nyesek voltak, hogy a nagy ragyog�st�l �szre se vette az ember az ablakokat. A f�lj�rat sz�les l�pcs�j�t r�zsalugass� alak�totta valami �gyes kert�sz. A p�zsit a kast�ly el�tt olyan f�nyes z�ld volt, mintha reggel meg este sz�lank�nt f�nyes�tett�k volna. A termekben dr�ga k�pek pomp�ztak, selyem- meg b�rsonysz�kek, pamlagok, m�rv�nyasztalok, szatty�nb�rbe k�t�tt aranymetsz�s� k�nyvek; gazdag emberek lakt�k az �j kast�lyt, el�kel� emberek: a b�r� �r meg a csal�dja.

A pomp�s kast�lyban minden illett egym�shoz. Az �j urak jelszav�t is az volt: “Mindent a maga hely�re!” Az�rt is akasztott�k a hajdani �reg udvarh�zat d�sz�t� k�peket a csel�dh�zba vezet� folyos�ra. �cska lomnak tartott�k a sok r�gi festm�nyt, k�l�n�sen k�t arck�pet: az egyik meggysz�n kab�tos, par�k�s f�rfit �br�zolt, a m�sik egy r�zsasz�lat tart�, rizsporos haj� asszonyt. Mind a k�t arck�pet f�zfa�gb�l font koszor� �vezte. A v�sznon sok kerek lyuk t�tongott, jelezve, hogy a b�r��rfiak az �reg p�r arck�p�t haszn�lt�k c�lt�bl�nak, amikor �jukkal c�lba l�ttek. A hajdani h�zal�t meg a hajdani libap�sztorl�nyt �br�zolta a k�t festm�ny, a b�r�csal�d �seit.

- Ez a d�dap�nk meg a d�dany�nk?! - ki�ltott fel hitetlenkedve az egyik b�r��rfi. - Hiszen a f�rfi h�zal� volt, az asszony meg libap�sztorl�ny. Nem is hasonl�tanak a mi sz�leinkhez. Ez a k�t k�p is �gyetlen m�zolm�ny!

- Mindent a maga hely�re! - adt�k ki a jelsz�t, �s a k�t festm�ny a csel�dh�zba vezet� folyos�ra ker�lt.

A b�r��rfiakat egy h�zitan�t� nevelgette. Egy nap s�t�lni vitte az �rfiakat, s vel�k tartott legid�sebb n�nj�k is. Az �reg f�zfa mellett vezet� �sv�nyre t�rtek; a b�r�kisasszony �tk�zben mezei vir�got szedett. - Mindent a maga hely�re! - mondta, s �gyesen rendezgette a vir�gokat, mindegyiket oda, ahova a legjobban illett. Nemes lelk�, gy�ng�d sz�v� teremt�s volt, m�lys�gesen szerette a term�szetet.

Az �reg f�zn�l meg�lltak: a legkisebb b�r��rfi minden�ron f�zfa furuly�t akart faragni, mert neki m�r volt egyszer egy olyan furuly�ja, amit ennek a f�zf�nak az �g�b�l metszettek. A h�zitan�t� le is t�rt egy �gat.

- Jaj, ne b�ntsa! - ki�ltott fel a l�ny, de m�r k�s�n. - Hiszen ez a mi h�res, �reg f�zf�nk! �gy szeretem ezt a f�t! Otthon ugyan kinevetnek �rte, de �n bizony nem b�nom. Monda is sz�l err�l a v�n f�zr�l.

�s elmondta, amit tudott a r�gi udvarh�zr�l, a h�zal�r�l meg a libap�sztorl�nyr�l, akik itt tal�lkoztak el�sz�r, �s d�dsz�lei voltak az el�kel� b�r�csal�dnak.

- Egyszer� sz�v� emberek voltak, nem akartak nemesi rangot szerezni - mondta a b�r�kisasszony. - Azt tartott�k: “Mindent a maga hely�re!” �gy gondolt�k, nem hely�nval�, ha p�nz�rt v�s�rolnak nemesi levelet maguknak. A b�r�i c�met a fi� kapta, az �n nagyap�m: azt mondj�k, tud�s ember volt, s nem lehetett udvari �nneps�g n�lk�le. A csal�dunkban mindenki �t szereti legjobban; de �n magam sem tudom az ok�t, jobban vonz�dom ehhez a r�gi p�rhoz, a hajdani h�zal�hoz meg a libap�sztorl�nyhoz. Milyen boldog, bar�ts�gos lehetett az a r�gi udvarh�z, ahol a h�z �rn�je egy�tt sz�tt-font a szolg�l�ival!

- Der�k emberek lehettek, �s boldog emberek! - b�lintott r� a h�zitan�t�. Besz�lget�s k�zben egykett�re megfaragta a f�zfa furuly�t.

M�snap f�nyes �nneps�get rendeztek a kast�lyban: hangversenyt adtak. A k�rny�kr�l meg a v�rosb�l sok el�kel� vend�g �rkezett; zs�fol�sig megtelt a kast�ly legt�gasabb terme.

A hangversenyen �nek is volt, muzsika is, de olyanfajta, amit egyed�l csak azok �lveznek, akik el�adj�k. M�g a legkisebbik b�r��rfi is behozta a f�zfa furuly�j�t, ha m�r hangverseny van a kast�lyban, h�t � is szerepelni akart. De a furulya csak nem sz�lt, hi�ba f�vogatta.

- �nnek tal�n jobban siker�l! - biztatta egy lovag a h�zitan�t�t, persze az�rt, hogy azt�n nevethessen rajta. - Pr�b�lja meg, hiszen �n faragta a furuly�t! A l�ng�sznek mindenhez �rtenie kell! Rem�lem, elb�jol benn�nket ezzel a kis hangszerrel! - �s �tny�jtotta a h�zitan�t�nak az �reg f�zf�r�l metszett furuly�t.

Cs�fot akartak �zni bel�le, ezt mindenki �szrevette. A h�zitan�t� az ajk�hoz emelte, megzend�lt a hangja, er�sebben, mint a legnagyobb orgona; zengett, �radt, bet�lt�tte az eg�sz udvart, a kertet, az erd�t, m�rf�ldekre elhallatszott, azt�n sz�lvihar t�madt a nyom�ban. - Mindent a maga hely�re! - ezt z�gta-s�v�lt�tte a sz�l, s hogy ott legyen, gondoskodott is r�la. A b�r� urat hirtelen�l f�lkapta, �s kir�p�tette a birkap�sztor visk�j�ba; a birkap�sztor meg a kast�lyba rep�lt - no, nem �ppen a terembe, csak az inasok szob�j�ba, a g�g�s lak�jok k�z�, akik h�kkenten n�zt�k, hogy egy ilyen szurtos p�sztor mer�szkedik k�z�b�k. A kast�ly term�ben a b�r�kisasszony egyenest az asztalf�re rep�lt, ami meg is illette, s a szeg�ny h�zitan�t�t sodorta mell�je a sz�l; �gy �ltek ott ketten, mintha az � k�zfog�jukat �nnepelt�k volna. A cs�fol�d� kedv� lovag, aki az im�nt furuly�z�sra biztatta a h�zitan�t�t, a ty�k�lban k�t�tt ki, s nem egyed�l.

Messze f�ldre elhallatszott a furulya szava, s a k�rny�ken csod�latos dolgok h�re j�rta. Egy n�gyes fogaton utaz� gazdag bank�rcsal�d mindenest�l kir�p�lt a hint�b�l, s hi�ba futottak ut�na, a sarogly�j�t se tudt�k elkapni. K�t uborkaf�ra kapaszkodott, gazdag parasztot az �rokba sodort a b�v�s sz�l. M�g szerencse, hogy a veszedelmes furulya hamarosan kett�repedt, ki tudja, m�g mif�le galib�kat okozott volna!

M�snap a r�gi ker�kv�g�sba z�kkent az �let; a kast�lyban sz�t sem ejtettek a csod�latos furuly�r�l, �ppen csak a r�gi p�r arck�pe ker�lt vissza a legpomp�sabb terembe, mert oda f�jta �ket a sz�l. Ott f�ggtek h�t az �ket megillet� helyen, hiszen az �j kast�lyban is az volt a jelsz�, ami az �reg udvarh�zban “Mindent a maga hely�re!” Egyszer tal�n �gy is lesz, minden a hely�re ker�l, mert ez a t�rt�net r�vid, de az id� v�gtelen.