Volt egyszer egy kisfi�; aki egy nap megf�zott: kiment az utc�ra, �s �t�zott a cip�je. El�g k�l�n�s dolog volt, mert napok �ta egy csepp es� sem esett. A kisfi�t levetk�ztette az �desanyja, �gyba fektette, s behozatta a teaf�z�t, hogy egy cs�sze j� bodzate�t f�zz�n neki, mert az j�t tesz ilyenkor. Akkor l�pett a szob�ba a mulats�gos �reg�r, aki a h�z legfels� emelet�n lakott; egy sz�l maga, mert nem volt se feles�ge, se gyereke. Pedig a gyerekeket nagyon szerette, annyi mes�t meg t�rt�netet tudott, hogy gy�ny�r�s�g volt hallgatni.

- Idd meg sz�pen a te�t - mondta a kisfi�nak az �desanyja. - Akkor tal�n mes�t is hallhatsz jutalmul.

- �j mes�t bizony nem tudok - mondta az �reg�r, �s szel�den r�zta a fej�t. - Hogyan �zhatott �t a kisfi� cip�je? - k�rdezte.

- Magam sem �rtem - felelte az �desanya.

- Mikor mes�l a b�csi? - t�relmetlenkedett a kisfi�.

- El�sz�r azt szeretn�m tudni, de eg�szen pontosan, hogy milyen m�ly a lefoly� csatorna oda�t a kis utc�ban, amerre iskol�ba m�gy?

- �ppen a cip�m sz�r�ig �r - felelte a kisfi� -, ha a legm�lyebb helyen l�pek bele.

- H�t l�tod, ott �zik �t az ember cip�je - b�lintott az �reg�r. - Most persze mes�t v�rsz t�lem, pedig mondom, nem tudok �jat.

- Majd kital�l a b�csi - mondta a kisfi�. - �desany�mt�l azt hallottam, hogy amit csak l�t, mindenb�l mes�t tud csin�lni, s amihez csak ny�l, abb�l t�rt�net kerekedik.

- Igen, csakhogy nem az olyan mes�k �s t�rt�netek az igaziak. Hanem amelyek magukt�l j�nnek el hozz�m, kopogtatnak bel�lr�l a homlokomon, �s azt mondj�k: itt vagyok!

- Most nem kopogtatnak? - k�v�ncsiskodott a kisfi�. Az �desanyja nevetett, belesz�rta a kann�ba a sz�r�tott bodzavir�got, �s r��nt�tte a forr� vizet.

- Mes�ljen a b�csi! Mes�ljen!

- Nem j�n �m a mese �ppen akkor, amikor akarja az ember! Nagyobb �r az ann�l: akkor �rkezik, amikor kedve tartja. V�rj csak - ki�ltotta hirtelen. �ppen itt van. Ott ni, abban a te�skann�ban.

A kisfi� csod�lkozva pillantott a te�skann�ra, amelynek f�del�t mind magasabbra emelte f�l a g�z, v�g�l bodzavir�g �de, feh�r erny�je habzott ki bel�le; karcs� �gak sarjadtak ki mellette, n�ttek, ny�ltak, m�g a kanna cs�r�b�l is; sz�t�gaztak, �sszefon�dtak, gy�ny�r� bodzabokorr� tereb�lyesedtek; azt�n f�v� sudarasodott a bokor, �gai r�hajoltak a kisfi� �gy�ra, f�lretolt�k a f�gg�ny�ket - hogy virult, hogy illatozott a csod�latos fa! Ny�jas arc� �regasszony �ld�g�lt az �gak s�r�j�ben; k�l�n�s ruh�ja z�ld volt, mint a bodza levele, �s feh�r bodzavir�gok d�sz�tett�k - nem tudta az ember, kelm�b�l varrt�k, vagy �l� lombb�l �s vir�gb�l.

- Ki az a n�ni? - �mult el a kisfi�.

- A r�gi r�maiak �s g�r�g�k dri�dnak nevezt�k - felelte az �reg�r -, de ez nem a mi nyelv�nk�n van. A v�ros sz�l�n, a matr�znegyedben jobb nevet tal�ltak r�: Bodza-any�k�nak h�vj�k. � az, figyelj r�m, s n�zd ezt a gy�ny�r� bodzaf�t!

- �ppen ilyen tereb�lyes �s vir�gz� bodzafa z�ldell odakinn a v�ros sz�l�n. Szeg�nyes kis udvar sz�glet�ben n�tt, n�d�g�lt; egy sz�p ver�f�nyes d�lut�non k�t �reg �lt az �rny�k�ban: a v�ns�ges v�n matr�z meg a v�ns�ges v�n feles�ge. D�dsz�l�k voltak m�r, �s az aranylakodalmukra k�sz�ltek, de az esk�v�j�k napj�ra nem eml�keztek pontosan. Bodza-any�ka ott �ld�g�lt az �gak k�z�tt, �s olyan ny�jas arccal n�zte �ket, mint most t�ged.

- �n tudom, mikor lesz az aranylakodalmatok! - sz�lt k�zbe egyszer csak, de a k�t �reg nem hallotta, mert a hajdani id�kr�l besz�lgetett.

- Eml�kszel-e? - t�n�d�tt el az �reg matr�z. - Apr�cska gyerekek voltunk, �s egy�tt szaladg�ltunk, j�tszadoztunk ugyanebben az udvarban, ahol most �l�nk. Zsenge vessz�ket dugdostunk a f�ldbe: kertet �ltett�nk.

- Eml�kszem bizony - b�lintott r� az �regasszony. - Meg is �nt�zt�k a vessz�ket, s az egyik bodza�g megeredt, kihajtott, nagy f�v� tereb�lyesedett, s most, �regkorunkban, h�s �rny�kot ter�t r�nk.

- Bizony, bizony - eml�kezett az �reg matr�z. - Ott abban a sarokban egy vizesd�zsa �llt, abban �sztattam a kis haj�mat, amit magam farigcs�ltam. De sz�pen �szott! Hanem azt�n nemsok�ra �n is ki�sztam m�sf�le vizekre.

- De el�bb m�g iskol�ba j�rtunk �s tanultunk - mondta az any�ka. - Amikor el�sz�r vett�nk �rvacsor�t, mind a ketten s�rtunk meghatotts�gunkban. D�lut�n azt�n k�zen fogtuk egym�st, �s f�lkapaszkodtunk a Kerek-toronyba; Koppenh�ga meg v�z f�l�tt kin�zt�nk a messzi vil�gba. Azt�n Frederiksbergbe ment�nk, ahol a kir�ly pomp�s haj�i �sztak a csatorn�kon.

- �n meg nemsok�ra m�s vizeken j�rtam, hossz� esztend�kig haj�ztam a messzi tengereken.

- Sokat s�rtam ut�nad - b�logatott az any�ka. - Sokszor m�r azt hittem, sose l�tlak t�bbet, holtan fekszel a tenger m�ly�ben. �jszaka n�ha f�lkeltem, �s a sz�lkakas fordul�s�t lestem; de bizony ak�rhogy fordult, hi�ba v�rtalak. �gy eml�kszem, mintha tegnap t�rt�nt volna: egy nap zuhogott az es�, s megsz�lalt a szemeteskocsi cseng�je a h�z el�tt, ahol szolg�ltam. Lementem a szemetesv�d�rrel, s meg�lltam a kapuban - milyen cs�f id� volt! -, �s ahogy ott �lltam, odal�pett hozz�m a post�s, �s egy levelet nyomott a kezembe, a te leveledet! De nagy utat tehetett meg az a lev�l! R�gt�n felt�ptem �s elolvastam, s�rtam is, nevettem is �r�m�mben. Azt �rtad, hogy a meleg orsz�gokat j�rod, ahol a k�v� terem. Elk�pzeltem - de sz�p is lehet! Amit csak le�rt�l, �n azt mind magam el�tt l�ttam, arr�l is elfeledkeztem, ahogy ott �llok a zuhog� es�ben a szemetesv�d�rrel. Egyszer csak �t�lelte valaki a derekamat . . .

- Te meg olyan pofont adt�l annak a valakinek, hogy csak �gy csattant.

- Nem tudhattam, hogy te vagy, hogy a leveleddel egy id�ben �rkezel haza. Milyen dali�s leg�ny volt�l - de hiszen most is az vagy -, s�rga selyemkend� a zsebedben, a fejeden f�nyes kalap, olyan uras form�d volt! �, hogy szakadt az es�, csupa locspocs volt az utca.

- Nemsok�ra megesk�dt�nk - folytatta az eml�kez�st az �reg matr�z.

- Eml�kszel-e m�g? Azt�n megsz�letett az els� fiunk, �s sorra k�vette a t�bbi gyerek: Maria, Niels, Peter meg Hans Christian.

- Azt�n lassan feln�ttek, der�k emberekk� v�ltak valamennyien, mindenki szereti �ket.

- S most m�r az � gyermekeiknek is vannak gyerekeik - mondta az �reg matr�z.

- A d�dunok�ink. J� fajta! Hanem �n �gy eml�kszem, mintha ilyent�jban lett volna az esk�v�nk.

- J�l eml�kszel! �ppen ma van az aranylakodalmatok napja! - sz�lt ki az �gak s�r�j�b�l Bodza-any�ka, s kihajolt a k�t �reghez; azok azt hitt�k, hogy a szomsz�dasszony b�lint �t nekik. Csak n�zt�k egym�st, egyik�k keze a m�sik�n nyugodott. Nemsok�ra meg�rkeztek a gyermekeik meg az unok�ik, akik j�l tudt�k, hogy ezen a napon �nneplik aranylakodalmukat az �regek, reggel m�r meg is k�sz�nt�tt�k �ket, de az �reg p�r megint elfelejtette. Arra eml�keztek csak, ami igen r�gen t�rt�nt, arra eg�szen tiszt�n eml�keztek. A bodzafa er�s illatot �rasztott, a le�ldoz� nap f�ny�be vonta a k�t �reget. Kipirult a k�t �reg arc; legkisebbik d�dunok�jukban gy�ny�rk�dtek, aki ott t�ncolt k�r�l�tt�k, �s boldogan kiab�lta, hogy ma este nagy �nnep lesz n�luk, s�lt krumpli is lesz vacsor�ra. Bodza-any�ka mosolyogva b�logatott az �gak k�z�tt, �s egy�tt ki�ltott �ljent a t�bbiekkel.

- Hiszen ez nem mese! - mondta a kisfi�, aki hallgatta.

- Tal�n csakugyan nem az - mondta a mesemond� �reg�r. - K�rdezz�k csak meg Bodza-any�k�t!

- Id�ig nem mese - mondta az any�ka -, az csak ezut�n k�vetkezik. A legcsod�latosabb mese mindig a val�s�gb�l n� ki; k�l�nben az �n sz�p bodzaf�m se hajtott volna ki a te�skann�b�l. - Azzal �t�lelte a kisfi�t, kiemelte az �gyb�l, �s �l�be vette; a vir�gz� bodza�gak s�r�je �sszez�rult m�g�tt�k, mintha �rnyas lugasba l�ptek volna. Egyszer csak a leveg�be emelkedett vel�k a lugas, s �k rep�ltek - de gy�ny�r� utaz�s volt! Bodza-any�ka egy szempillant�s alatt sz�ps�ges le�nyk�v� v�ltozott; csak a ruh�ja maradt a r�gi: nagy, feh�r vir�gos, lev�lz�ld kelme. Egy f�rt feh�r bodzavir�g illatozott a mell�n, f�rt�s aranyhaj�ban bodzavir�g koszor�; nagy szeme k�ken csillogott - gy�ny�r�s�ges volt r�n�zni. Megcs�kolt�k egym�st a kisfi�val; �ppen egyid�sek voltak, �s egyform�n vid�mak.

K�zen fogva l�ptek ki a lugasb�l, s meg�lltak a sz�l�i h�z vir�goskertj�ben. Az �de p�zsit sz�l�n ott �llt az apa s�tabotja, egy kar�hoz t�masztva. Az � kedv�k�rt m�g a bot is megelevenedett. Ahogy meglovagolt�k, nyer�t� l�fejj� v�ltozott a s�tabot f�nyes gombja, lobogni kezdett pomp�s fekete s�r�nye, n�gy er�s, karcs� l�ba n�tt, izmos volt �s t�zes, s m�r v�gtatott is vel�k a p�zsit�gy k�r�l.

- Most elnyargalunk messzire, sok-sok m�rf�ldre! - ki�ltotta a fi�. - Abba az udvarh�zba, ahol tavaly voltunk! - K�rbe-k�rbe v�gtatott vel�k a l� a gyep�gy k�r�l, s a kisl�ny, aki - tudjuk j�l - Bodza-any�ka volt, nem m�s, hangosakat ki�ltott:

- Falun vagyunk! Falun vagyunk! N�zd azt a paraszth�zat! �gy g�mb�ly�dik ki a kemenc�je a falb�l, mint egy �ri�si toj�s! �s a bodzafa f�l�be ter�ti az �gait, kakas t�pdel alatta, �s j� falatot kapar a ty�koknak - l�tod, milyen kev�lyen s�t�l? Most a templomhoz �r�nk, ott �ll a dombtet�n az �reg t�lgyek alatt; az egyik v�n fa m�r f�lig elkorhadt. Ez meg a kov�csm�hely, t�z lobog benne, �s a f�lmeztelen emberek olyanokat �tnek az �ll�re, hogy csak �gy rajzik a sok piros szikra. Tov�bb, tov�bb, menj�nk a pomp�s udvarh�zba!

S mindaz, amit a fi� h�ta m�g�tt �l� kisl�ny mondott, megjelent a szem�k el�tt, pedig csak a gyep�gy k�r�l nyargaltak k�rbe-k�rbe. Azt�n a kert �sv�nyein j�tszottak; kis kertet �ltettek; a le�nyka levette fej�r�l a bodzavir�g koszor�t, �s el�ltette - meg is eredt, mint az, amit az �reg p�r �ltetett gyerekkor�ban, ahogy nemr�gen emlegett�k. Azt�n k�zen fogt�k egym�st, mint azok az �regek valamikor, de nem kapaszkodtak f�l a Kerek-toronyba, a frederiksbergi parkba se mentek el, nem: a kisl�ny �t�lelte a kisfi�t, s m�r rep�ltek is v�gig eg�sz D�ni�n. Tavasz volt, azt�n ny�r lett, az �sz is bek�sz�nt�tt, leesett a h�; a fi� szem�ben ezer meg ezer k�p t�kr�z�d�tt, a kisl�ny pedig eg�sz �ton azt d�dolta a f�l�be: - Ne felejtsd el soha! - A bodzafa illata minden�v� elk�s�rte �ket. A fi� l�tta a sok r�zs�t, a b�kkf�k friss hajt�sait, de a bodza m�g azokn�l is �desebben illatozott, mert vir�ga a kisl�ny mell�n feh�rlett, s a fi� rep�l�s k�zben n�ha r�hajtotta a fej�t.

- Milyen gy�ny�r� itt a tavasz! - tekintett k�r�l a kisl�ny: r�gyez� b�kkerd�ben �lltak, szagosm�ge illatozott, halv�nypiros k�k�rcsin nyitogatta szirmait a z�ld f�ben. �, ha mindig tavasz lehetne D�nia j� szag� b�kk�seiben!

- De sz�p itt a ny�r! - mondta a kisl�ny, mik�zben lovagkorb�l itt maradt r�gi v�rak f�l�tt suhantak el; az �les t�glafalaknak �s a csipk�s b�sty�knak csatorn�k k�k vize tartott t�kr�t, a t�kr�n hatty�k �sztak, �s fel-feln�ztek az �reg f�k �sszeborul� s�tr�ra. A f�ldeken hull�mzott a vet�s, mint a tenger, az �rkokat piros meg s�rga vir�gok sz�nyege b�lelte, a pal�nkokat befutotta a vadkoml� meg a szul�k; este felbukkant a hold nagy, kerek t�ny�rja, s a holdas r�teken sz�napetrenc�k m�zes illata �radt. - Ugye, nem felejted el soha? - suttogta a kisl�ny.

- Gy�ny�r� az �sz ezen a t�jon! - mondta azt�n. Kit�gult, �s m�lyebben k�klett f�l�tt�k az �gbolt, piros, s�rga, z�ld sz�nekben pomp�ztak az erd�k. Vad�szkuty�k falk�ja iramodott a f�k k�zt, ki�ltoz� vadmadarak h�ztak el az �s�k s�rdombjai f�l�tt, amelyeken szederind�kkal befutott �don k�vek meredeztek. A s�t�tk�k tengeren vitorl�k feh�rlettek, �regasszonyok, l�nyok meg gyerekek �ltek a sz�r�k�n, �s nagy ed�nybe gy�jt�tt�k a koml� lesz�retelt vir�g�t; az ifjak �nekeltek, az �regek man�kr�l meg var�zsl�kr�l mondtak mes�ket. Nem lehet enn�l szebb a kerek vil�gon!

- �, a t�l! De sz�p itt a t�l is! - ki�ltott fel �jra a kisl�ny. T�li f�k alatt �lltak, az �gakon, mint a feh�r korall, t�sk�sedett a z�zmara; a l�ptek alatt �gy csikorgott a h�, mintha �jdonat�j csizm�t h�zott volna mindenki, s az �gen egym�s ut�n lobbantak el a hull�csillagok. Kar�csonyf�t gy�jtottak a szob�ban, volt nagy �r�m, sz�ves aj�nd�koz�s; a falusi h�zakban megsz�lalt a heged�, almaszeletekkel dob�l�ztak az �nnepl�k, s a legszeg�nyebb gyermek is azt mondta - M�giscsak sz�p a t�l!

Bizony az volt, gy�ny�r� sz�p! A kisl�ny megmutatott a fi�nak mindent, s k�zben folyton �rezt�k a bodzavir�g �des illat�t, s l�tt�k a sz�lben repked� feh�rkeresztes piros z�szl�t, azt a z�szl�t, amely alatt messzi tengereken vitorl�zott a v�rossz�li �reg matr�z. A kisfi� lassan ifj�v� serd�lt, s nekiv�gott a nagy vizeknek, megj�rta a meleg orsz�gokat is, ahol a k�v� terem. A l�ny b�cs�z�skor levette kebl�r�l a feh�r vir�got, azt adta neki eml�k�l. Az ifj� a zsolt�rosk�nyv�ben �rizte, s valah�nyszor idegen orsz�gban kinyitotta a k�nyv�t, r�mosolygott az eml�kez�s vir�ga. Min�l t�bbsz�r n�zte, ann�l �d�bben feh�rlett a vir�g, az ifj�t a d�n erd�k illata csapta meg, s a vir�g par�nyi szirmai k�z�tt tiszt�n l�tta a kisl�ny arc�t. A nagy, k�k szemp�r szel�den r�tekintett, s az ifj� a suttog�st is hallotta: - Sz�p itt a tavasz, a ny�r, az �sz, a t�l! - �s k�pek ezrei mer�ltek fel az eml�kezet�ben.

�gy telt el sok-sok esztend�, �regember lett az ifj�b�l, s most ott �ld�g�lt �reg feles�g�vel egy vir�gz� bodzafa alatt; fogt�k egym�s kez�t, �ppen �gy, mint a matr�znegyedbeli h�z udvar�n a d�lap� meg a d�lany�. Emlegett�k �k is a r�gi id�ket, aranylakodalmuk napj�n t�n�dtek. A bodzavir�g koszor�s k�k szem� kisl�ny ott �lt az �gak s�r�j�ben, n�zte �ket, b�logatott s megsz�lalt: - Ma van az aranylakodalmatok! - Azt�n kivett k�t vir�got a koszor�j�b�l �s cs�kolt lehelt r�juk. A vir�gok el�sz�r ez�st�sen f�nylettek, azt�n aranysz�nben t�nd�k�ltek; akkor a k�t �reg fej�re tette a k�t vir�got, s azok egyszeriben aranykoron�v� v�ltoztak. �gy �lt d�dap� az illatoz� fa alatt d�dany�val, mint egy koron�s kir�ly koron�s asszony�val. Elmes�lte az �regasszonynak Bodza-any�ka t�rt�net�t, amit m�g kisfi� kor�ban hallott, s mind ketten �gy v�lt�k, hogy a mes�ben sok minden van, ami mintha �ppen r�luk sz�lna; ezek a r�szek tetszettek nekik a legjobban.

- Bizony, �gy igaz! - sz�lalt meg a k�k szem� kisl�ny az �gak k�z�tt. - Vannak, akik Bodza-any�k�nak h�vnak, vannak, akik dri�dnak, pedig van m�s nevem is: Eml�kez�s. Itt �l�k az �gak s�r�j�ben, a n�tt�n-n�vekv� fa hom�ly�ban; eml�kszem �s mes�lek. Hadd l�tom, megvan-e m�g a vir�god?

Az �regember kinyitotta a zsolt�rosk�nyv�t - ott pihent benne a bodzavir�g, olyan �d�n, mintha nemr�g tett�k volna bele. Az Eml�kez�s b�lintott, s az aranykoron�s k�t �reg b�k�sen s�tk�rezett a nyugv� nap piros f�ny�ben. Azt�n lehunyt�k a szem�ket, �s - �s? - ezzel bizony v�ge is a mes�nek.

A kisfi� ott fek�dt az �gy�ban, nem tudta, hallotta-e a mes�t vagy �lmodta; a te�skanna mozdulatlan �llt az asztalon, nem n�ttek ki bel�le vir�gos �gak; felkelt a mesemond� �reg�r is, hazaindult, s m�r be is tette maga m�g�tt az ajt�t.

- Milyen gy�ny�r�t l�ttam, �desany�m! - ki�ltott fel a kisfi�. - A meleg orsz�gokban j�rtam.

- Elhiszem, kisfiam - felelte az anyja. - Aki k�t cs�sze forr� bodzate�t megiszik, az el is jut a meleg orsz�gokba! - Gondosan betakargatta a fi�t, nehogy megf�zzon. - J�l aludt�l, am�g �n arr�l vitatkoztam a mesemond� b�csival, hogy mes�t hallottunk-e vagy igaz t�rt�netet.

- H�t Bodza-any�ka hov� lett? - n�zett k�r�l a kisfi�.

- Visszab�jt a te�skann�ba. Hadd maradjon csak ott.