Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, akiben h�rom sz�v dobogott. Nem tudja senki, hogyan lett ez a h�rom sz�v: vajon az ember �gy sz�letett, vagy k�s�bb lett az egy sz�v�b�l h�rom. El�g az hozz�, hogy h�rom sz�ve volt, �s ezzel megkeser�tette mindenki �let�t, de legf�k�ppen a mag��t. 

Amikor kisfi� volt, �pp olyan volt, mint a t�bbi kisgyerek, ez�rt sem az apja, sem az anyja nem gyan�totta, hogy h�rom sz�v n�vekszik benne. A bajok akkor kezd�dtek, amikor nagyobbacska lett, �s soha nem tudta eld�nteni, mit tegyen. Mindegyik sz�ve m�st akart. Az egyik sz�v azt mondta neki: „Menj erre!” A m�sik sz�v azt: „Menj arra!” A harmadik sz�v meg azt, hogy ne menjen sehov�, hanem maradjon ott, ahol van. A fi� persze mindh�rom sz�v�re hallgatott, elindult h�t erre, de hamarosan visszafordult, �s elindult arra, hogy azt�n v�g�l ott maradjon, ahol volt. Ha v�lasztania kellett k�t dolog k�z�l, az egyik sz�ve azt mondta: „v�laszd ezt!”, a m�sik meg: „v�laszd azt!”, a harmadik meg azt: „ne v�laszd egyiket sem!” �gy a fi� csak kapkodott ide-oda, v�g�l azt�n �res k�zzel j�tt el mindenhonnan. 

A h�rom sz�v sokat veszekedett egym�ssal, s mindegyik a mag��t hajtogatta: – �gy csin�ld, ahogy �n akarom! – d�r�mb�lt az egyik. – Ne r� hallgass, hanem r�m! – ellenkezett a m�sik. – �gy a legjobb, ahogyan �n mondom – jelentette ki a harmadik. Szeg�ny fi�, a v�g�n m�r azt sem tudta eld�nteni, mikor cselekszik j�l, s mikor rosszul, mert b�rmit tett is, k�t sz�v mindig el�gedetlen maradt benne. 

A legnagyobb bajba akkor ker�lt, amikor feles�get k�sz�lt v�lasztani mag�nak. Mindegyik sz�ve m�s menyasszonyt akart. Az egyik sz�ve a z�ld szem� l�nyhoz h�zta, a m�sik a k�k szem�h�z, a harmadik pedig ahhoz, akinek barna szeme volt. A v�g�n persze feles�g n�lk�l maradt, r�ad�sul mindh�rom l�ny megharagudott r�: a z�ld szem� �pp�gy, mint a k�k szem� meg a barna. Pedig igaz�b�l �r�lni�k kellett volna, hogy nem mentek feles�g�l egy olyan emberhez, akinek h�rom sz�v dobog a mellkas�ban, �s aki sohasem tudja, mit akar. Mert hogyan is lehetne egyszerre h�rom sz�vet szeretni? Ez �pp�gy lehetetlen, mint h�rom sz�vvel egyet szeretni.

A h�romsz�v� leg�nynek att�l kezdve, hogy nem tudott mag�nak feles�get v�lasztani, semmi nem siker�lt. B�rmihez ny�lt is, sz�tt�rt a kez�ben, �s b�rmit mondott is, minden�tt kinevett�k. Nem volt hozz� senkinek egy j� szava, �s lassan � sem tudott m�r senkihez sem sz�lni kedvesen. Ahogy teltek az �vek, az egyik sz�ve megtelt gonoszs�ggal, a m�sik sz�ve mindent birtokolni akart, a harmadik sz�ve pedig hi�ba lett b�k�s �s szel�d, a m�sik kett� sohasem figyelt r�.

A h�romsz�v� ember egyre boldogtalanabbnak �rezte mag�t, mert m�r v�gk�pp nem tudott parancsolni egyik sz�v�nek sem. �gy hol a gonosz sz�ve kerekedett fel�l, hol pedig a mindent birtokolni akar�, s n�ha – igaz, csak r�vid id�re – a szeretni tud� sz�v is hallatta szav�t. Amikor a gonosz sz�v dobogott a leghangosabban, a h�romsz�v� ember rengeteg gonoszs�got csin�lt: kiab�lt, veszekedett, csalt �s hazudott, b�ntott mindenkit, aki a k�zel�be ker�lt. Amikor pedig a birtokolni v�gy� sz�vnek siker�lt arr�bb szor�tania a gonosz sz�vet, az ember mindent mag�nak akart: p�nzt, hatalmat, t�r�d�st, figyelmet, de hi�ba k�rt, k�vetelt, toporz�kolt �s fenyeget�z�tt, addigra m�r mindenki elmenek�lt mell�le.

A szeretni tud� sz�v nem veszekedett a m�sik k�t sz�vvel, �s nem is akarta kiszor�tani �ket. Megv�rta, am�g azok elf�radnak, �s amikor a gonosz meg a mindent birtokolni akar� sz�v nagy nehezen elaludt, hangosabban kezdett dobogni. Ilyenkor a h�romsz�v� ember elmosolyodott, �s kedve lett volna megsimogatni valakit, de m�r senki sem volt mellette. Mire pedig tal�lt volna valakit, akit megsimogathatott volna, a m�sik k�t sz�v �j er�re kapott �s folytatta az �d�z k�zdelmet.

�gy ment ez, ki tudja, mi�ta, �s �gy is maradt volna, ki tudja meddig, ha egy napon a h�romsz�v� ember meg nem betegszik. De megbetegedett, �s senki nem tudta meggy�gy�tani. Messze f�ldr�l j�ttek hozz� a h�res csodadoktorok, az egyik csodaorvoss�ggal itatta meg, a m�sik csodabalzsammal kente be, a harmadik csodavar�zs ig�t mondott neki. De semmif�le csoda nem haszn�lt, a h�romsz�v� ember egyre betegebb lett.

Az egyik csodadoktor azt tan�csolta neki, hogy keresse fel azt az any�k�t, aki mindent tud az emberi sz�vekr�l, m�g olyasmit is, amit a sz�v gazd�ja nem. � biztosan tud rajta seg�teni. Azt persze nem tudta megmondani, hol tal�lhatn� a h�res �regasszonyt, ez�rt a h�romsz�v� ember �gy hat�rozott, hogy elindul valamerre, majd csak megtal�lja az utat. No, t�bb se kellett a h�rom sz�vnek! Amint az ember �tnak indult, megint �ktelen veszeked�sbe kezdtek, �s egym�st t�lkiab�lva �v�lt�tt�k: „Erre menj! Arra menj! �gy csin�ld! �gy csin�ld!” De a h�romsz�v� ember annyira szeretett volna meggy�gyulni, hogy �let�ben el�sz�r r�kiab�lt a sz�vekre: – El�g legyen a kiab�l�sb�l! Hallgassatok! Vegy�tek tudom�sul, hogy most az egyszer n�lk�letek is megtal�lom az utat!

A h�rom sz�v �gy meglep�d�tt ezen a kijelent�sen, hogy r�gt�n elhallgatott. Az ember pedig ment, amerre a l�ba vitte. Ha egy �regasszonnyal tal�lkozott, r�gvest megsz�l�totta, �s megk�rdezte t�le, hogy meg tudn�-e az � nagy baj�t gy�gy�tani, de az �regasszonyok csak nevettek rajta, �s azt mondt�k: „De hiszen semmi bajod nincs!” A h�romsz�v� ember m�r nemigen rem�nykedett abban, hogy megtal�lja azt az any�k�t, akir�l a h�res csodadoktor mes�lt neki, �m egyszer egy csodasz�p kerthez �rkezett. Pomp�s gy�m�lcs�k cs�ngtek a f�kr�l, �s sosem l�tott vir�gok vir�tottak a f�ben. A h�romsz�v� ember leheveredett az egyik fa al�, �s m�r majdnem elaludt, amikor egy �reg any�k�t pillantott meg. Az any�ka egyenesen fel�je tartott, meg�llt el�tte, szem�gyre vette tet�t�l talpig, majd azt mondta neki:

– �n tudom, mi bajod van. A h�rom sz�ved beteg�tett meg.

– Honnan tudsz te a h�rom sz�vemr�l? – lep�d�tt meg az ember.

– L�tom �ket – mondta az any�ka. – Akkor�ra n�ttek m�r, hogy alig f�rnek el benned.

– �s mit tan�csolsz, mit�v� legyek? – k�rdezte az ember.

– Csak akkor gy�gyulsz meg, ha k�t sz�vet odaadsz nekem. De egyet megtarthatsz magadnak.

No, csak ez kellett a h�rom sz�vnek! Akkora vihar kerekedett �regany� szavai hallat�n, amekkora tal�n m�g sosem. M�g akkor sem, amikor a h�romsz�v� ember feles�get k�sz�lt v�lasztani mag�nak. 

– Engem v�lassz! – d�r�gte a gonosz sz�v. – Ha velem maradsz, rettegni fognak t�led, �s mindenki ura lehetsz! 

– Nehogy �t v�laszd! – harsogta a mindent birtokolni akar� sz�v. – Ugyan mit �r az �leted, ha rettegnek t�led az emberek, de egy �rva fityinged sincs? Ha engem v�lasztasz, minden kincs �s hatalom a ti�d lehet! 

A harmadik sz�v nem sz�lt semmit. �gy megszokta m�r a hallgat�st, hogy ink�bb most is cs�ndben maradt. A h�romsz�v� ember tan�cstalanul fordult az any�ka fel�: 

– Hallhattad, mi folyik a mellkasomban – mondta. – K�rlek, seg�ts nekem, hogy v�lasztani tudjak! 

– Abban nem seg�thetek – v�laszolta az any�ka. – Neked kell eld�ntened, hogy mit akarsz. 

– De hiszen �pp att�l lettem beteg, hogy soha nem tudtam ezt – keseredett el az ember. – Mi�rt �ppen most tudn�m?

– Tudnod kell – mondta hat�rozottan az any�. – K�l�nben sosem gy�gyulsz meg! De mivel l�tom, hogy milyen nagy bajban vagy, megengedem, hogy h�rom pr�b�t t�gy.

Az ember nagyot s�hajtott.

– Rendben. Reggelre eld�nt�m, hogy melyik sz�vet v�lasztom. 

Az �regany� b�lintott, �s �gy elt�nt, mintha ott sem lett volna.

A h�romsz�v� ember pedig gondolkodni kezdett. Eg�sz �jjel le sem hunyta a szem�t, s hol az egyik sz�vet akarta megtartani mag�nak, hol a m�sikat. A h�rom sz�v ijedten lapult a mellkas�ban, egyik�j�k sem mert megsz�lalni. Att�l f�ltek, hogy ha csak egyetlen sz�t sz�lnak is, gazd�juk olyan d�hbe gurul, hogy azonnal megv�lik att�l, aki feld�h�tette. �m a h�romsz�v� ember egyre nyugodtabbnak l�tszott, s amikor any�ka reggel megjelent el�tte, azt mondta neki:

– A mindent birtokl� sz�vemet tartom meg.

– Te akartad – v�laszolta any�ka, s abban a pillanatban �ri�si sz�lvihar kerekedett. A sz�l felemelte az embert a f�ldr�l, �s elrep�tette messzi orsz�gok felett. R�p�lt, r�p�lt az ember a magasban, �s amikor len�zett, hatalmas palot�kat, dr�gak�vekkel kirakott udvarokat �s �nycsikland� gy�m�lcs�kt�l roskadoz� kerteket l�tott. „Ez mind az eny�m!” – gondolta mag�ban, �s �gy is volt. �v� volt minden palota, minden dr�gak�ves udvar, pomp�zatos kert �s arannyal telerakott kincst�r. �r�lt is az ember, akinek imm�r csak egy sz�ve volt, �gy �rezte, nincs n�la boldogabb kerek e vil�gon. �gy �ldeg�lt csod�latos palot�j�ban, �s mindennap h�l�san gondolt az any�k�ra, aki kigy�gy�totta �t igen nagy baj�b�l.

Igen �m, de egy napon v�ratlanul ellens�g t�madta meg az orsz�got, �s az ember egy csap�sra minden vagyon�t elvesz�tette. �res k�zzel �s �res zsebbel �ld�g�lt az �rokparton, �s arc�t a kez�be temette.

– M�giscsak a gonosz sz�vet kellett volna v�lasztanom – kesergett mag�ban. – Akkor biztosan meg tudtam volna v�deni magamat meg a tem�rdek kincsemet is. �s akkor nem lenn�k ilyen f�ld�nfut�, mint amilyen most vagyok.

Az ember, akinek valaha h�rom sz�ve volt, �tnak indult, hogy megkeresse az any�k�t, �s visszaadja neki a mindent birtokl� sz�vet. Azt tervezte, hogy cser�be elk�ri t�le a gonosz sz�vet, hiszen az azt �g�rte neki, hogy a vil�g ur�v� teszi �t. Nem kellett sokat v�ndorolnia. Az any�ka hamarosan megjelent el�tte, �s �gy sz�lt: 

– Tudom, mi t�rt�nt veled, �s azt is tudom, mi�rt indult�l �tnak. Szeretn�l sz�vet cser�lni, igaz? No, nem b�nom, �gyis h�rom pr�b�t �g�rtem neked. Melyik sz�vedet szeretn�d visszakapni? 

Az ember nem sokat teket�ri�zott: 

– Azt, amelyik hatalmat �g�rt nekem.

– Te akartad – mondta az any�ka, s megint �ri�si sz�lvihar kerekedett. Vill�mok cik�ztak az �gen, �s szakadatlanul mennyd�rg�tt. De az ember, akinek valaha h�rom sz�ve volt, nem f�lt, mert a vill�mok f�ny�ben megl�tta mag�t, amint kivont karddal l�pdel �t a vil�gon. Mindenki t�rdre borult, amerre ment, s �gy k�ny�rg�tt hozz� kegyelem�rt. De a zsarnok �s gonosz sz�v nem engedte meg, hogy gazd�ja k�ny�r�letes legyen, ez�rt az emberek hamarosan meggy�l�lt�k �t, �s �tkokat sz�rtak fel� minden�tt. Aki csak tehette, elmenek�lt a k�zel�b�l. �gy t�rt�nhetett, hogy egy napon, amikor egyed�l �ld�g�lt arannyal bor�tott tr�nusa k�zep�n, egyszer csak fels�hajtott:

– �, b�rcsak ne lenn�k ennyire egyed�l...

A gonosz sz�v azonnal t�mad�sba lend�lt:

– M�r mi�rt lenn�l te egyed�l? Hiszen itt vagyok neked �n, s mindig megmondom, mit tegy�l! H�t nem l�tod, hogy a vil�g ura lett�l? Nem l�tod, hogy mindenki retteg t�led, �s nincs senki, aki legy�zhetne?

– L�tom – mondta az ember –, de azt is l�tom, hogy mit sem �r �gy az eg�sz... Hiszen nem tudok sz�lni senkihez, �s hozz�m sem sz�l senki...

– �r�lj neki – mondta a sz�v –, �gy legal�bb m�g a gondolataidat sem kell megosztanod senkivel.

De az ember nem �r�lt. Ahogy teltek a napok, egyre ink�bb �gy �rezte, hogy rosszul v�lasztott, �s nagyon szerette volna megkeresni az any�k�t, aki a harmadik sz�v�t �rizte. Az any�ka azonban – mintha most is kital�lta volna gondolat�t – egy reggelen megjelent el�tte, �s azt mondta:

– L�tom, ezzel a sz�vvel sem boldogulsz. Elhoztam h�t neked a harmadik sz�vedet, de tudd meg, hogy ha ezt v�lasztod, nem lesz sem hatalmad, sem kincsed. J�l gondold meg, miel�tt lecser�ln�d a sz�vet, amely a vil�g ur�v� tett! �s ne feledd, ez az utols� pr�b�d, t�bbet �n nem seg�thetek.

Az ember, akinek valaha h�rom sz�ve volt, nem sokat t�tov�zott. Az any�ka kez�ben l�v� harmadik sz�v�re mutatott, s abban a pillanatban m�ris egy v�gtelen homoksivatag k�zep�n tal�lta mag�t. Minden�tt csak homokot l�tott maga el�tt, s a homokot �gy borzolta a sz�l, mint a tenger hull�mait a sz�lvihar. Hull�mzott a homoksivatag, milli� homokszem kavargott a leveg�ben, s b�r sehol nem l�tszott egyetlen �l�l�ny, egyetlen teremtm�ny, f�, fa, vir�g vagy ak�r csak egyetlen apr� moha sem, az ember fels�hajtott: – Milyen sz�p! – �s le�lt a homoksivatag kell�s k�zep�re, �s hosszan b�multa a homokszemek t�nc�t �g �s f�ld k�z�tt. �gy �ld�g�lt volna ak�r napokon kereszt�l is, ha egyszer csak nem has�t gyomr�ba az �hs�g. – �hes vagyok – mondta hangosan, �s k�r�ln�zett, hol szerezhetne mag�nak t�pl�l�kot. Ijedten l�tta, hogy sem �lelem, sem v�z nincs a k�zelben. Nem tudta, mit�v� legyen, hiszen am�g a mindent birtokl� sz�v dobogott a mellkas�ban, minden az �v� lehetett, nem volt gondja semmire, amikor pedig a gonosz sz�v vette �t az ir�ny�t�st, mindent megszerezhetett mag�nak. De mit kezdjen most, az �h- �s szomjhal�l k�sz�b�n szel�d �s mindenkit szeret� sz�v�vel? F�radtan �s minden rem�ny�t elvesz�tve d�lt a homokd�n�k k�z�. �j sz�ve azonban nem hagyta mag�ra. �gy besz�lt hozz�:

– Tudom, most azt hiszed, hogy nem j�l v�lasztott�l. Mert hi�ba l�tod sz�pnek a homoksivatagot, �s hi�ba szereted benne a legapr�bb �l�l�nyt is, ha semmi nem lehet a ti�d, �s senkit nem hajthatsz rabig�d al�. De vajon a homoksivatag k�zep�n tudn�l-e mit kezdeni a kincseiddel �s a hatalmaddal? Vehetn�l-e vizet az aranyaid�rt, s lehetn�l-e a v�gtelen homoktengeren k�v�l m�snak az ura?

Az ember, akinek valaha h�rom sz�ve volt, �gy v�laszolt:

– Nem akarok �n m�r kincseket, �s nem akarok uralkodni senkin. Szeretn�k nyugalmat tal�lni v�gre.

A mindenkit szeret� sz�v nem sz�lt semmit. Lassan �s szel�den dobogott az ember mellkas�ban, �s elvezette �t az o�zishoz, ahol z�ldell� p�lm�k alatt pihenhetett, majd karav�nszer�jokhoz csatlakozhatott �s hallgathatta a sivatagi v�ndorok v�get nem �r� �nek�t. Hossz� h�napokon �t barangolt a forr� homokd�n�k k�z�tt, azt�n d�s ligetekhez �s s�r� erd�kh�z �rt. Madarakkal �s �llatokkal tal�lkozott, foly�vizeket �s tengereket ismert meg, �s addig j�rta a vil�got, am�g minden szeglete ismer�ss� nem v�lt a sz�m�ra. A harmadik sz�v sokszor szeretett volna besz�dbe elegyedni vele, de az ember sz�tlann� v�lt, egyre t�bbet �ld�g�lt mag�ban, �s egyre nagyobbakat s�hajtozott. A sz�v egyszer csak nem b�rta tov�bb, �s megsz�l�totta:

– Megtal�ltad h�t a nyugalmadat? – k�rdezte b�tortalanul.

Az ember sok�ig nem v�laszolt. �tn�zett a t�volban k�kl� hegyekre, beletemette arc�t az onnan �rkez� szelekbe, majd k�t karj�t egym�sba fonva annyit mondott csak:

– Nem. 

A sz�v nem �rtette az ember v�lasz�t, de nem mert k�rdez�sk�dni, f�lt, hogy valami gorombas�got fog hallani. Az ember azonban k�rd�s n�lk�l is folytatta:

– Unalmas �let ez �gy. Mindig csak menni, v�ndorolni a vil�gban f�l �s le, el�re �s h�tra, mintha keresn�k valamit... Pedig m�r r�ges-r�g nincs mit megtal�lnom. Ismerek mindent, l�ttam m�r mindent, eny�m az eg�sz vil�g, an�lk�l, hogy b�rmit el akarn�k venni bel�le.

A mindenkit szeret� sz�v egy sz�t sem �rtett abb�l, amit az ember mondott. � boldog �s el�gedett volt, ami�ta nem kellett veszekednie a gonosz �s a mindent birtokolni akar� sz�vvel. �r�lt annak, hogy bebarangolhatta a vil�got, �s szerethetett mindenkit, aki az �tj�ba ker�lt. M�g elgondolni sem tudta, mi�rt tartja unalmasnak ezt az �letet az ember, akinek valaha h�rom sz�v dobogott a mellkas�ban.

– B�rcsak tal�lkozhatn�k m�g egyszer, egyetlenegyszer az any�k�val, aki meg akart gy�gy�tani engem! – s�hajtotta az ember.

A sz�v nagyon megijedt. Csak nem a gonosz sz�vet akarja visszak�rni az � gazd�ja? Vagy tal�n a mindent birtokl� sz�vre v�gyik? De hiszen az any�ka azt mondta, hogy csak h�rom pr�b�t tehet!

Az ember s�haja pedig csak sz�llt, sz�llt �t a hegyeken, �s el�rkezett ahhoz az any�k�hoz, aki �vek �ta gondosan �rizte az ember m�sik k�t sz�v�t. Az any�ka is s�hajtott egy nagyot, gondolkodott egy ideig, majd felkerekedett, hogy m�g egyszer, egyetlenegyszer tal�lkozzon az emberrel, aki a harmadik sz�v�vel sem tal�lt nyugalmat.

– H�vt�l, itt vagyok – mondta, amint meg�rkezett.

Az ember m�g csak nem is csod�lkozott azon, hogy az any�ka el�be toppant. Nyugodt hangon �gy sz�lt hozz�:

– K�sz�n�m, hogy ilyen j� volt�l hozz�m, �s megengedted, hogy h�rom pr�b�t tegyek. De be kell vallanom neked, hogy a harmadik sz�vemet sem szeretn�m megtartani.

– H�t mit szeretn�l? – k�rdezte az any�ka.

– Azt, hogy egyetlen sz�vem se legyen – hangzott a felelet.

Az any�ka elborzadt. Ezer �ve �rizte m�r az emberi sz�veket, de soha senki nem k�rt t�le m�g ilyet! Az emberek nagyon is j�l tudt�k, milyen sz�vet szeretn�nek maguknak! Ki hallott m�r ilyet, hogy valaki sz�v n�lk�l szeretne �lni?

�vatosan k�zelebb hajolt az emberhez.

– �s mi�rt szeretn�l sz�v n�lk�l �lni? – k�rdezte halkan.

– Nem tudom – v�laszolta �szint�n az ember –, de azt rem�lem, hogy sokkal k�nnyebb lesz �gy. V�gre nem kell figyelnem senkire, s azt tehetem majd, amit �n akarok. �s m�g az is megt�rt�nhet, hogy valahol tal�lok magamnak egy negyedik sz�vet.

Az any�k�t m�ly szomor�s�g �nt�tte el ezekre a szavakra, de nem k�rdez�sk�d�tt tov�bb. Lehunyta szem�t, �s annyit mondott:

– Te akartad.

Abban a pillanatban az ember egy �ri�si hegy tetej�n tal�lta mag�t. Nem volt k�r�l�tte m�s, csak hatalmas szirtek, vastag h�val bor�tott sziklafalak �s �gbe ny�l�, sz�lcsipk�zte ormok. Rettent� hideg volt ezen a hegyen, de a sz�v n�lk�li ember nem f�zott. K�r�ln�zett, hogy merre induljon tov�bb, s amikor szem�vel felfedezett egy keskeny hegyi �sv�nyt, amely lefel� vezetett, gondolkod�s n�lk�l arra vette az ir�nyt.

Senki nem l�tta az�ta. De m�gis mindenki tudja, hogy �l a vil�gon egy sz�v n�lk�li ember, aki negyedik sz�v�t keresve v�ndorol szakadatlanul, egyik hegyr�l le, a m�sikra f�l, egyik v�rosb�l ki, a m�sikba be. Ahogy m�lnak az �vek, az ember mellkasa egyre nehezebb lesz, mintha egyszer, valamikor r�gen, tal�n az id�k kezdet�n beleker�lt volna egy apr� kis porszem, amely a v�ndorl�s k�zben egyre nagyobbra n�tt, s egyre nehezebb lett. Amikor az ember sz�v n�lk�l maradt, a porszem megkem�nyedett, s lett egyre kem�nyebb �s hidegebb. Amikor az ember m�r h�tsz�znegyvenh�tszer k�rbej�rta a vil�got, s negyedik sz�v�t m�g mindig nem tal�lta meg, a megkem�nyedett �s hideg csom� egyszer csak dobogni kezdett. Minden egyes l�p�sn�l kem�nyebb �s hidegebb lett, �s egyre hangosabban dobogott, de csak az�rt, hogy a sz�v n�lk�li embert mindenki messzir�l f�lismerje arr�l, hogy �res mellkas�ban sz�v helyett egy rozsd�s vasgoly� d�b�r�g.