A b�v�s nyakl�nc

�lt egyszer egy nagyon cs�nya kis le�ny, aki azon kesergett, hogy mi�rt nem sz�letett szebbnek. Meg is k�rdezte mindenkit�l, hogy mit tehetne. Valaki v�gre azt a tan�csot adta neki, hogy keresse fel az erdei man�t, mert ha lehets�ges, � bizony�ra seg�t rajta. Kapta h�t mag�t a le�nyka, �s sietett az erd�be. Az erdei man� m�g n�l�n�l is sokkalta cs�ny�bb volt. De az�rt nem ijedt meg t�le. Mindj�rt h�zelegve kezdte, a sz�t:

- Seg�t�, j�l�leknek mondtak, �des kisman�. K�rlek, essen meg a sz�ved rajtam! A legnagyobb �ldozatot is meghozn�m az�rt, hogy sz�p lehessek.

- Na ugyan! - kacagott a man� - M�g �ldozatot is k�n�lsz? Hiszen nincs enn�l egyszer�bb dolog a vil�gon. K�szs�ggel seg�tek rajtad, m�r csak az�rt is, mert j�l�leknek sz�l�tott�l. Hi�ba, magam sem idegenkedem a sz�p szavakt�l. �me, kisle�nyom, vedd ezt a b�v�s nyakl�ncot! Csavard egyszer�en a nyakad k�r�! Semmi egyebet sem kell tenned. De nehogy eszedbe jusson �m t�k�rbe pillantani, mert akkor megsz�nik a var�zs. No, Isten �ldjon meg, de sz�t fogadj �m!

V�gan ugr�ndozott visszafele a le�nyka, b�r nem eg�szen �rtette a dolgot, mert hiszen a nyakl�nc, melyet kapott, egyszer� fak�regb�l k�sz�lt, �s sehogy sem f�rt a fej�be, hogyan sz�p�lhetne meg att�l. De minden tov�bbi n�lk�l hitt a man� szavainak, �s nagyon boldognak �rezte mag�t. Nem is tartott sok�ig, m�r is meggy�z�d�tt arr�l, hogy a man� igazat besz�lhetett. Valaki megsz�l�totta �t a h�ta-m�g�tt.

- De �desen l�pkedsz f�rge kis l�baiddal, majdnem �zik�nek n�ztelek, sz�pkisle�ny.
- Oh, Istenem! - rejtette el arc�t �r�m�ben. - Milyen j�lesik, hogy ezt hallhatom.
H�l�san simogatta a nyakl�ncot, melyet a man�t�l kapott. Pillanatra �gy t�nt fel neki, mintha a fak�reg b�rsonyosan l�gy �s meleg �rint�s� lenne. Tov�bbi �tj�n is csupa meglepet�s �rte.
- Ejnye, hogyan ragyognak a szemeid, bizony�ra nagy �r�m �rhetett - hallott megint egy ismeretlen hangot. De most nem h�tulr�l hangzott, hanem valaki fel�lr�l sz�l�totta volna.
- Bizony, bizony m�r majdnem csillagocsk�nak n�ztelek.

Nagy �r�m�ben m�g felelni sem tudott, csak megint h�l�san simogatta a fak�regb�l k�sz�lt nyakl�ncot. De akkor volt csak igaz�n boldog, mikor a haj�t tapogatta, �s azt k�nny�nek, selymesnek �rezte. Eddig ak�r hogyan kef�lte, sohasem tudta sim�ra f�s�lni. - Sz�p vagyok, sz�p vagyok! -ki�ltotta bele az erd�be, �s sz�zszorosan hallotta visszhangzani a saj�t szav�t. - Sz�p vagyok, sƩp ??gy��. ��br> Sohasem l�pkedett m�g ilyen k�nnyed�n, biztosan. Sohasem volt m�g ilyen der�s j�kedve. Szinte maga is l�tta szem�nek nagy ragyog�s�t.

- Oh, Istenem, de szeretn�m most l�tni magamat! - ki�ltott fel egyszerre mer�szen.
Hirtelen esz�be jutott, amit a man� mondott:

"Nem szabad �m a t�k�rbe n�zned, mert akkor megsz�nik a var�zs."

Elszontyolodott, de csup�n egy percre. Azt�n felh�zta a v�ll�t.
- M�r mi�rt ne n�zhetn�k a t�k�rbe? Ha akkor l�thattam magamat, amikor cs�nya voltam, mi�rt ne n�zhessek t�k�rbe most, amikor megsz�p�ltem. Hadd �r�ljek k�t szemem ragyog�s�nak, hajam selymes k�nny�s�g�nek, hagy �r�ljek �zike alakomnak, hiszen alig m�lt r�vid ideje, hogy azt mondott�k, kis �zik�re hasonl�tok.

Futott, futott, hogy miel�bb haza�rjen. Nem is habozott egyetlen percig sem, csak oda�llt a t�k�r el�.

Jaj, de nagyon megb�nta m�r a k�vetkez� percben! A fak�reg-nyakl�ncr�l egyszerre peregni kezdtek a szemek. �s � ott �llt cs�ny�n, �pp olyan cs�ny�n, mint amilyen azel�tt volt. Dehogy is ragyogott a szeme, ink�bb telis-tele volt k�nnyel. A haj�n megl�tszott, hogy ak�rhogy kef�li, sohasem lesz m�r t�bb� k�nny�, selymes. �s igaz�n nem hasonl�tott �zik�re a termete, s�t ellenkez�leg, olyan volt, ak�rcsak krumpliszs�k lenne. Bizony, bizony a r�gi cs�nya kis le�ny lett megint bel�le. Szomor�an n�zte mag�t egy darabig, azt�n nagyot s�hajtott:
- Istenem, mi�rt is voltam olyan hi�? �s ha m�r b�v�s nyakl�ncos kaptam a kisman�t�l, mi�rt nem fogadtam meg a tan�cs�t is?

De nem sok�ig sop�nkodott, mert �gy is tudta, hogy most m�r hi�baval� lenne minden. �s annyi �n�rzet m�g volt benne, hogy a saj�t hib�j�b�l okozott f�jdalmat elviselje.