A madarak is riadt �llatk�k, �n is messze ker�l�k t�led, ha f�lni l�tlak. Az ember megt�rten �lt az �gy�n, �s �res tekintettel n�zte a mennyezetet, ahol az angyalt l�tta lebegni. Elmondok egy mes�t, m�g miel�tt itthagyn�lak, egy mes�t a v�ndormad�rr�l! - b�tor�totta az angyal.

K�zelgett a t�l, m�r hideg volt. �zott test�, diderg� mad�rk�k gy�lekeztek az �gakon. �sszeb�jtak, hogy egym�st meleg�ts�k. Te is tudod, milyen rossz az, ha a metsz� hidegben nincs aki melegs�g�vel betakarna. Az is, ha a mag�nyban senki sincs aki tekintet�vel �t�lelne, hogy lelket �nts�n bel�d. De �n itt vagyok veled!- mondta az �rz�angyal szeretettel a hangj�ban. �zott test�, diderg� mad�rk�k gy�lekeztek az �gakon - folytatta a mes�t - �m a mi madarunk nem volt ott k�zt�k. Pedig � is ugyan�gy f�zott, s�t m�g ink�bb f�zott egyed�l gubbasztva a f�lrees� fa �g�n. Valami ismeretlen v�gy hajszolta a madarakat, �t is a k�sz�l�d�s izgat� �rzete ker�tette a hatalm�ba, ak�rcsak a t�bbieket, m�gsem hallgatott hevesen dobog� sz�ve �tra ind�t� szav�ra. Az � riadt sz�v�ben egy m�sik hang is megsz�lalt, amely az ittmarad�st k�vetelte t�le. Ez volt az ismeretlent�l val� f�lelemnek a hangja, amely er�sebbnek bizonyult a v�ndor�tra val� �szt�nz�sn�l, elvegy�lve egy m�sik, l�nye legm�ly�b�l j�v� �rzettel, amely marad�sra k�sztette. Az �g, amelyben megkapaszkodott, r�g csupasz volt; a rozsdabarna sz�n� avar a f�ld�n vil�gosan a tudt�ra adta, hogy az elt�voz�s napja egyre k�zelebb. Nem rem�nykedett a csod�ban, hogy ez a nap valami folyt�n elod�zhat� lesz, m�gsem csatlakozott a t�bbiekhez.

Egyszer azt�n m�gis fogta mag�t, �s k�z�j�k rep�lt. Hallgatta mir�l csivitelnek. Egyetlen k�z�s akaratt� vegy�lt �ssze a sok kis mad�rl�lek ki�lt�sa. Gyer�nk innen melegebb t�jakra, ott ism�t boldogok lehet�nk! - �zente ez a k�z�s akarat. Tal�n csak az � beleegyez�se hi�nyzott ebb�l az egys�ges sz�nd�kb�l, a k�ts�gei miatt. Ezt mondva lecsendes�tette hangj�t a mes�l� angyal. De l�tod, �n itt vagyok veled: ne f�lj. - s�gta az ember f�l�be. Csak � hi�nyzott ebb�l az egys�ges sz�nd�kb�l, � volt az egyetlen k�l�n akarat! - folytatta a t�rt�netet. Ott a boldogs�g?- k�rdezett vissza mag�ban. S amikor v�gre f�lr�ppent a raj, � maradt. �lt a csupasz �gon egymaga, az elmen�ket k�vette tekintet�vel, m�g csak el nem t�ntek a horizonton. Most mikor messze ker�ltek t�le, nagyon k�zel �rezte �ket mag�hoz. V�gy�d� mad�rsz�v�ben szinte �rinteni tudta eml�knyomukat.
Elrugaszkodott � is, �s r�p�lt, sz�rnyalt eg�sz napon �t. Soha le nem sz�llt volna, ha az �hs�g �s a f�radts�g vissza nem t�r�ti a f�ldre. Az �hs�g �s a f�radts�g mellett �jb�l �rezte a csontig hatol� hideget. �sszekuporodott, �s rem�nytelens�gbe veszve v�rta a v�get. Az �rz�angyal �sszeroskadtan �l� emberre n�zett. Szeret� mosoly villant meg a sz�ja szeglet�n. �me az ember, akit �rz�k az id�k v�gezet�ig! - mondta �nnep�lyes t�nussal, majd �jb�l k�zeli hangon folytatta a mes�t. A rem�nytelens�gbe veszve v�rta a v�get a v�ndormad�r, valami eddig ismeretlen bels� er� m�gsem engedte teljesen elveszni a kil�t�stalans�g �rzet�ben. �lni akart. Egyes-egyed�l, mindenkit�l elhagyva is �lni akart. Nem tudni, hogyan v�szelte �t a t�l nyomor�t. Arra sz�llt, amerre a sz�l sodorta, s abb�l tartotta fenn mag�t, amit elhullajtott a kietlen f�ld. A tavasz visszat�rt�vel ugyanazon az �gon v�rakozott a horizontott k�mlelve, mint amelyen �sszel elk�s�rte tekintet�vel a t�rsait.

�r�mmel k�sz�nt�tte a visszat�rteket. Igyekezett mindegyiket k�l�n-k�l�n �dv�z�lni, azok viszont r� se heder�tettek, hiszen az id� ism�t s�rgetett, a bels� hang �jb�l megsz�lalt, amely most f�szekrak�sra �szt�nz�tt minden madarat. Rajta k�v�l, � m�r nem is kereste a maga t�rs�t.
Sohasem k�rdezte meg t�l�k: mi�rt j�ttetek vissza? Az � szem�ben ott volt a szomor�s�g: a mag�ny �s az �t�lt k�nok �r�k pecs�tje a tekintet�be �r�dott. Azok�ban ebb�l semmit sem tal�lt, nem volt teh�t mit k�rdeznie. De megtanulta szeretni �ket, vel�k lenni, k�zt�k �lni �gy is, hogy ek�zben j�l tudta, hogy sohasem tartozott �s fog k�z�j�k tartozni. Ehhez pedig itthon kellett maradnia, amikor azok �tra keltek: meg kellett ismernie a mag�nyt a maga k�ny�rtelen val�j�ban. A mag�ny �tja a f�lelemmel kezd�dik, de a szeretettel v�gz�dik! - z�rta le a mes�j�t ezzel a szentenci�val az angyal.

Az �rz�angyal, elhallgatott, s n�m�n n�zte az embert. Az ember f�legyenesedett. Most pedig itt kell, hogy hagyjalak! - mondta az �rz�angyal az embernek szeretettel teli, de ellenkez�st nem t�r� hangon. Az ember megad�an b�lintott.