�lt egyszer egy ember. Ott lakott, ahol az erd� �s a mez� kezd�dik. Ott, ahol az erd� �s a mez� v�get �r. Ott sz�letett, ott n�tt fel �s ott �l most is.

    Egy napon hangokat hallott az erd�b�l, h�v� csalogat� hangokat. �rezte, hogy mennie kell. Ment, ment, ment bele az erd�be, be az erd� legk�zep�be, m�g r� nem tal�lt. Egy l�ny-l�ny �llt el�tte, egy kis t�nd�r. Sz�p volt, alig fiatalabb az embern�l.
    Sz�ba elegyedtek
    Az embernek esz�be jutott, hogy r�gen mikor m�g gyermek volt, sokat j�rt ki az erd�be, hogy besz�lgessen ezekkel a l�nyekkel. A bar�tai voltak, de k�s�bb elfelejtette �ket.
    Elbesz�lte ezt is a l�nynek �s m�g sok mindent a nagyvil�gr�l, ami az erd�n k�v�l van. A l�ny meg�r�lt szavainak �s k�rlelni kezdte, hogy vigye mag�val, had l�ssa meg a Vil�got. Fel is m�szott az ember h�t�ra, eg�szen a nyakszirtj�ig �s a lapock�i k�z� f�szkelte be mag�t, �gy utazott. Az ember ment, ment, csak ment a vil�gba.

    A l�ny kapaszkodott, er�sen kapaszkodott.
    Majd elvesztette a b�r�t.
    Elvesztette a haj�t.
    Elt�nt a h�sa, lefoszlottak izmai.
    Elt�nt a teste.
    Csak egy kis csontv�z maradt, majd az is k�dd� v�lt, s vele egy�tt elt�nt a hangja is elillant.
    Nem maradt m�s ut�na, mint a f�jdalom a f�rfi lapock�ja alatt.

    Hazament az ember, abba a h�zba, ami az erd� �s a mez� partj�n �llt, �s ott �lt, �ldeg�lt. Egy napon ism�t hangokat hallott, h�v�bbakat, csalogat�bbakat, mint azel�tt. Mit volt mit tenni, elindult h�t egyenest az erd� k�zep�be, ahol r� is tal�lt egy kis l�ny-l�nya, egy t�nd�rre. Ez a t�nd�r m�g szebb volt, mint az el�z� �s sokkal fiatalabb is. Az ember r�ismert erre a l�nyre is gyermekkor�b�l.
    Besz�lgettek.
    Besz�lgettek, m�gnem az ember elkezdett mes�lni egy m�sik vil�gr�l. Arr�l a vil�gr�l, ami az erd�n t�l van. Meg�r�lt ennek a l�ny, �s k�rlelni kezdte, hogy vigye mag�val, had l�ssa meg a Vil�got � is. Az ember eml�kezett a m�sik l�nyre �s f�jt a sz�ve, de ez olyan �desen k�rlelte, hogy mit volt mit tenni, elvitte mag�val. A l�ny felkapaszkodott az ember h�t�ra, fel eg�szen a nyaka t�v�ig, a b�re �s a haja partj�ig. Megkapaszkodott �s elindultak.

    Ment az ember, ment, ment a vil�gba.
    Kapaszkodott a l�ny kapaszkodott.
    Kapaszkodott, m�gnem elvesztette a b�r�t.
    Elvesztette a haj�t.
    Elvesztette a h�s�t, el az izmait.
    M�r csak egy csontv�z maradt, majd ez is elporladt.
    A csontjaival egy�tt elt�nt a hangja is, �s nem maradt m�s ut�na, csak f�jdalom az ember tark�j�n.
    Ott ahol a b�re �s a haja kezd�dik.
    Ott ahol a b�re �s a haja v�get �r.

    Hazament az ember, haza a h�z�ba, mely az erd� �s a mez� partj�n �llt. Ottan �lt, �ldeg�lt. Egy �jjelen furcsa hangra �bredt, nagyon er�s h�v�, csalogat� hangokat hallott, sokkalta er�sebbeket �s cs�b�t�bbakat, mint kor�bban. Nem akart elindulni, de a hangok nem hagyt�k nyugodni eg�szen addig, am�g az erd� k�zep�be nem �rt. Ott r�tal�lt egy l�ny-l�nyra, egy t�nd�rre. Olyan gy�ny�r� volt, hogy beragyogta az erd� k�zep�t, �s olyan fiatal, mintha nem ismern� az id�t.
    Besz�lgettek.
    Besz�lgettek err�l-arr�l, m�gnem az ember mes�lt egy m�sik vil�gr�l is, arr�l a vil�gr�l, ami az erd�n k�v�l van. Megijedt nyomban, nehogy ez a gy�ny�r� l�ny is oda v�gyakozzon. De mire ez �tfutott az agy�n, m�r k�rlelte is a l�ny, hogy vigye mag�val. Az ember nem engedett, de a t�nd�r vil�g�t� sz�ps�ge nem t�rt ellentmond�st. Felkapaszkodott h�t az ember h�t�ra, fel eg�szen a fej�ig, oda ahol a fej �s a nyak kezd�ik, oda ahol egy kis �bl�t tal�lt, ahov� bef�szkelhette mag�t �s j�l megkapaszkodott.


    Elindult az ember.
    Ment, ment, ment bele a vil�gba.
    Kapaszkodott a l�ny, kapaszkodott.
    Kapaszkodott, m�gnem elvesztette a b�r�t, elvesztette a haj�t.
    Elvesztette a h�s�t, el az izmait.
    Elt�nt r�la minden, csak egy csontv�z maradt, majd az is semmiv� v�lt.
    Elt�nt a hangj�val egy�tt.

    Nem maradt ut�na m�s, mint egy m�ly f�jdalom az ember nyak�n, ott ahol az egyenes �s g�mb kezd�dik, ott ahol az egyenes �s g�mb v�get �r. Ott, ahol egy kis �b�l van, pont akkora hogy egy t�nd�r-l�ny bef�szkelhesse mag�t oda.
    Hazament az ember, haza az erdei h�z�ba, de nem volt marad�sa. Elk�lt�z�tt messze az erd�t�l, messze a mez�t�l. Persze, mert sajgott a nyak�n�l valahol egy kis �b�l. Sajgott, ha az erd� k�zel�be �rt.
    K�rbej�rta a vil�got, oda is meg vissza is, m�gnem egy napon �jra r�tal�lt arra a h�zra, ahol sz�letett, ahol j�tszott, ahol feln�tt. Arra a h�zra, ami ott volt ahol az erd� �s a mez� kezd�dik, ahol az utak v�get �rnek Egy napon ism�t h�v� hangot hallott. Olyan er�set, hogy elnyomt�k a sajg� kis �b�l jeleit, elnyomt�k a f�lelmet is. Elindul h�t az erd� k�zepe fel�, �mde megpillantott a r�ten egy v�ns�ges v�n �regembert. Egy l�nyt a gyermekkor�b�l.
    Egy erdei t�nd�rt, a r�t k�zep�n.
    Kicsi volt, t�p�r�d�tt, a nyak�ban egy gyermek, annyi id�s lehetett, mint � volt itt egykor.
    Besz�lgettek.
    Besz�lgettek, m�g a v�nes v�n v�ns�g azt nem mondta:
    – Ugye f�j? Ugye nem tudod, hol rontottad el? �szre kellett volna venned a hat�rt. Azt, hogy hol kezd�dik valami, �s hol �r v�get.
    �s ezzel megfordult a v�nes v�n v�ns�g, az �regember, az erdei t�nd�r, nyak�n a kisgyermekkel �s elt�nt az erd� sz�nei k�zt.