A sereg�ly szorgalmasan csipegette a sz�l�t, amikor �szrevett valamit a f�ben. Egy kis teremtm�ny zokogott, h�pp�g�tt �s s�hajtozott odalent. H�feh�r volt rajta minden: az eg�sz ruh�ja, cip�je �s a reszket� sz�rnyacsk�i is. Csak cs�pp l�bai pomp�ztak �d�t� r�zsasz�nben, �s k�k�ny szemei var�zsolt�k el� a hajnal els� jeleit.
   Elgondolkozott, hogy illend�-e valakit megzavarni f�jdalm�ban, de gy�z�tt benne v�g�l a seg�teni akar�s. Odal�pett hozz�, zavartan k�hintett n�h�nyat, megk�sz�r�lte a tork�t k�tszer-h�romszor, de az apr�s�g m�g akkor sem vett tudom�st r�la.
    – Kicsi l�ny, mi�rt s�rsz? – k�rdezte �sszeszedve minden b�tors�g�t.
   – Nem vagyok l�ny – felelt az, �s az egyik sz�rny�val let�r�lte k�nnyeit.
   – Pedig pont �gy n�zel ki, mint egy kisl�ny sz�rnyakkal.
   – T�nd�r vagyok, a t�nd�rek pedig nem fi�k vagy l�nyok, hanem t�nd�rek. Az�rt n�zek �gy ki, mint egy kisl�ny, mert ha varangyos b�k�ra hasonl�tan�k vagy egy sz�r�s f�lszem� kal�zra, akkor nem szeretn�nek a gyerekek, �s nem hallgatn�k v�gig a mes�met.
   – Akkor mi�rt nem mes�lsz most valakinek ahelyett, hogy itt s�rdog�lsz a hangy�k k�zt?
   – Br�h�h�! – a t�nd�r lehajtotta a fej�t, �sszeh�zta mag�t eg�szen kicsire, �s betakarta mag�t a sz�rnyaival. Pont �gy n�zett ki, mint egy reszket� pingponglabda.
   Szeg�ny sereg�ly most m�r v�gk�pp nem tudta, hogy mit tegyen, k�rbej�rta n�h�nyszor, majd megb�kd�ste kicsit.
   – Na – mondta kedvesen.
   – Na mi? – k�rdezett vissza a t�nd�r, kidugva egy kicsit a fej�t a sz�rnyai al�l.
   – Azt akartam mondani ezzel, hogy biztos ki tudn�nk tal�lni valamit, ha elmondan�d…
   – �, h�t ez az! Egy mes�t kellene kital�lni, k�l�nben v�gem.
   – Kis t�nd�r, azt mondtad, hogy mes�lni szokt�l. Nem eml�kszel egyikre sem?
   A t�nd�r lassan fel�lt, megigaz�totta aranysz�ke haj�t, pislogott n�h�nyat, �s egy pillanatra m�g el is mosolyodott.
   – Vannak gyerekek, akiknek ezen a f�ld�n m�r senki sem mes�lhet t�bbet. Nekik viszem az utols�t, miel�tt �tra kelnek velem. Ez a mese egy krist�lyba van z�rva, ami egyszer csak megelevenedik, felt�rul, ami benne van. Nekem csak mosolyognom kell, �s k�zen fogni �t, ha itt az id�… ahogy r�p�ltem, tal�lkoztam egy pillang�val, gy�ny�r� pillang� volt, �s t�ncolni akart velem. Nem tudtam nemet mondani, �s k�rbe-k�rbe forogtunk a magasban. Zuhantunk, �s �jra emelkedt�nk. Egy pillanatra k�zel ker�lt hozz�m, �s elejtettem a krist�lyt. Darabokra t�rt, kis szil�nkokra. Az a kisl�ny pedig nagyon beteg �s v�r engem. Ha nem tudok mes�lni neki, akkor nem tal�lja meg az utat. Hi�ba �rtatlan, nem l�phet be a f�ny termeibe. Mit tegyek, mondd meg, mit tegyek?
   – Majd �sszeszedem azokat a darabokat, �s elvissz�k a kisl�nynak. Mindig leejtek el�d egyet, �s mondod, ami eszedbe jut.
   – �s ha nem jut eszembe semmi?
   – Vannak bar�taim, akik seg�thetnek. Itt van p�ld�ul a kutya. � az emberekkel lakik, biztos ismeri a mes�iket is.
   T�bb se kellett, csak annyi, hogy a t�nd�r rendbe szedje mag�t valamennyire. Felkerekedtek, �s megkerest�k a kuty�t.
   – Szia – mondta a sereg�ly. – Nagyon nagy bajban vagyunk. Ez a t�nd�r �sszet�rt egy mes�t.
   A kutya kiejtette a sz�j�b�l a csontot.
   – Hogy lehet egy mes�t �sszet�rni?
   – Pont �gy, ahogy ezt leejtetted. Egy pillanatig m�sra figyelsz, �s v�ge… csak a csont t�bbet b�r ki – felelt szomor�an a t�nd�r.
   – Nem lesz semmi baj – pr�b�lta megnyugtatni a kutya. – A kis gazd�m minden este elmondja nekem a mes�t, amivel az anyuk�ja pr�b�lta meg elaltatni.
   – Jaj de j�! – tapsikolt a t�nd�r. – Akkor most mondj egyet, k�rlek!
   – H�t… hmm, volt egyszer egy gonosz mostoha, aki elindult vil�got l�tni…
   – Ez biztos?
   – A mostoh�ra vil�gosan eml�kszem, �s t�cs�k is volt benne… Igen. A t�cs�k heged�lt, a mostoha pedig hallgatta.
   – Akkor egy�tt mentek vil�gg�?
   – Azt m�r nem tudom, de tal�n megk�rdezhetn�nk �t mag�t.
   – A t�cs�k! – ragyogott fel a sereg�ly szeme. – � biztos tud seg�teni nek�nk. Egy meseh�sre van sz�ks�g�nk.
   – Egy mes�re – jegyezte meg a t�nd�r.
   A t�cs�k egy f�sz�l alatt pihente ki az eb�d f�radalmait. �ppen �t akart fordulni a m�sik oldal�ra, amikor hozz��rt a kutya nedves orra.
   – Nagyon elszemtelenedtek ezek a csig�k – morogta, �s aludt tov�bb.
   – T�cs�k – s�gta f�l�be a sereg�ly –, tudsz te heged�lni?
   – Nem tudok. �s es�t fakasztani, h�l�t sz�ni, meg nyulat fogni sem tudok. Hagyj aludni.
   – Most ez komoly – a t�cs�k kinyitotta az egyik szem�t, �s v�gign�zett a t�rsas�gon. L�tta, hogy val�ban az. – A kutya azt mondta, hogy heged�lt�l a gonosz mostoh�nak, mik�zben j�rt�tok a vil�got.
   – Nem heged�ltem �n soha senkinek! Ciripelni szoktam �jszak�nk�nt, de nem mindenf�le j�ttmentnek, hanem csak a l�nynak, akibe �ppen szerelmes vagyok.
   – Ciripelj nekem! – k�rte a t�nd�r.
   – �ppen ciripelhetek – felelt a t�cs�k.
   Felt�p�szkodott, elv�gzett n�h�ny t�rzshajl�t�st �s karlend�t�st, majd r�zend�tett. A t�nd�r al�ltan hallgatta. Arc�t p�r �nt�tte el, �s az ajkai is sz�tny�ltak kiss�. A t�bbiek azonban nem lelkesedtek ennyire.
   – Tudod, a mese… – figyelmeztette a kutya.
   – �, a mese! – �bredt a val�s�gra, majd megsimogatta a t�cs�k h�t�t. – Nagyon sz�p volt ez a zene, de most seg�tened kell, kital�lni egy mes�t.
   – Mi sem egyszer�bb! – h�zta ki mag�t a t�cs�k. – Volt egyszer egy kismad�r. Reggel fel�bredt, ivott a hajnali harmatb�l, �s eg�szen d�lig �nekelt. D�lben megevett n�h�ny szem b�z�t, majd estig abba sem hagyta a csiripel�st. Elb�cs�ztatta m�g a napot, �s beb�jt a f�szk�be a p�rja mell�. Itt a v�ge, fuss el v�le!
   – Ennyi? – k�rdezte a t�nd�r. – T�l egyszer� ahhoz, hogy hihet� legyen. No nem baj, t�rd a fejed majd �tk�zben!
   Elindultak h�t. A t�cs�k a kutya h�t�ra telepedett, k�r�l�tt�k repkedett a t�nd�r, �s valamivel feljebb a sereg�ly, cs�r�ben a krist�ly szil�nkjaival. Mentek, mendeg�ltek, egyszer csak megl�ttak egy r�k�t, ahogy j�n vel�k szemben az �ton.
   – Nocsak, a ravaszdi! – sz�lt �rvendve a kutya.
   – Nem �n vagyok az, hanem a b�ty�m – felelt csendesen a r�ka.
   – �s hol van a b�ty�d?
   – �vek �ta nem l�tta senki.
   – Nem baj, akkor gyere vel�nk te. Mes�ln�nk kell egy kisl�nynak.
   – �n m�g sohasem mes�ltem senkinek.
   – Mi sem. Na indul�s! – mordult fel a kutya.
   A r�ka megvonta volna a v�ll�t, ha lett volna neki, de �gy csak a fej�t cs�v�lta. M�s lehet�s�g nem l�v�n, ut�nuk kullogott � is. A v�ros nem volt �ppen k�zel. S�t�t este lett, mire el�rtek az els� h�zakhoz. Hang n�lk�l suhantak a n�ptelen utc�kon, rem�nykedve abban, hogy nem tart�ztatja fel �ket senki. A kutya el�g nyugodt volt, mert ismerte a terepet, de a r�ka mindig �sszerezzent, amikor elhajtott mellett�k egy aut�. A sereg�ly �s a t�nd�r magasabban rep�ltek, mint ameddig a k�v�ncsi szemek ell�tnak, a t�cs�k pedig �jfent elszenderedett. �jf�l el�tt nem sokkal �rtek el egy term�sk�b�l �p�tett h�zhoz. Falait s�r�n ben�tte a borosty�n. Egyik szob�ban sem �gett m�r a villany.
   – Sietn�nk kell – suttogta a t�nd�r. – Ha harangoznak, akkor indulnom kell.
   A sereg�ly berep�lt a k�m�nyen, �s kinyitotta nekik az ajt�t. A kisl�ny a padl�sszob�ban fek�dt. �bren volt m�g, h�feh�r arcocsk�j�r�l csurgott a ver�t�k, �s a plafont n�zte mereven. A kutya �s a r�ka letelepedtek az �gy k�t oldal�ra, a sereg�ly a csill�rra, a t�nd�r pedig a p�rn�ra. Sz�rnyaival simogatni kezdte forr� homlok�t. A kisl�ny megl�tta a sereg�lyt, �s v�dekez�n maga el� emelte kezeit.
   – Ronda varj�, mit akarsz t�lem? – k�rdezte reszketve.
   – � nem varj� – felelt a t�nd�r. – N�zd csak, kedves, aj�nd�kot hozott neked.
   A sereg�ly kinyitotta a cs�r�t, �s valami megcsillant a kisl�ny ujjai k�zt. A krist�ly egy darabja volt.
   – Ki vagy te?
   – T�nd�r vagyok, �s most egy mes�t mondunk neked a bar�taimmal. Azt a sz�p madarat    sereg�lynek h�vj�k. Az �gyad mellett a kutya �s a r�ka vigy�znak r�d, �s j�tt m�g vel�nk egy j�kedv� t�cs�k is.
   – �n nem l�ttam semmif�le t�csk�t – mondta a r�ka.
   A kutya megr�zta mag�t, �s az �lomszusz�k pont az �gy k�zep�re rep�lt. Felugrott, �s elkezdett ciripelni a t�nd�rnek, mivel el�sz�r �t vette �szre.
   – Kedves t�cs�k, meg�rkezt�nk – figyelmeztette a t�nd�r.
   – Eln�z�st… khm… Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mad�rka. Fel�bredt egy reggel �s…
   – Milyen mad�rka? – k�rdezte b�gyadtan a kisl�ny. Megigaz�totta a p�rn�t a feje alatt, �s f�lig fel�lt. Okos szemeivel v�gigm�rte a l�togat�it.
   – Tudod, amolyan kis sz�nes, amib�l mindenhol l�thatsz b�rmennyit.
   – Ty�k? – k�rdezte a r�ka.
   – Biztos, hogy nem ty�k. A ty�k nem tud �nekelni.
   – Tal�n csalog�ny – mondta �lmodozva a t�nd�r. – Az egyik egy csod�latos dalt �nekelt nekem egyszer.
   – �n nem akarlak belezavarni – sz�lt k�zbe a kutya –, de ha a madarad reggel megissza a harmatot, d�lben megeb�del, �s este lefekszik aludni, az b�rmi lehet, csak mese nem. Ha �bren maradt�l volna, lett volna id�d kital�lni valami jobbat.
   A sereg�ly nem tudott bekapcsol�dni a besz�lget�sbe, mert tele volt a cs�re. N�ha egy-egy szil�nkot ejtett az �gyra, fel�lr�l m�r �gy n�zett ki, mint a csillagos �j.
   – Mi legyen akkor? – k�rdezte a t�cs�k – Ha tudsz jobbat akkor…
   Az utols� darab krist�ly hullott az �gyra, �s ekkor felragyogott a t�nd�r szeme. �t�lelte a kisl�ny nyak�t, k�zel hajolt a f�l�hez, �s elkezdett mes�lni valamit nagyon halkan. A t�bbiek nem is �rtett�k minden szav�t.
   – …egy szeleburdi kis t�nd�r… a pillang�val… ezer darabra t�rt sz�t… akkor a sereg�ly… az emberek mes�it… egy f�sz�l alatt… mondta a r�ka…
   A kisl�ny elmosolyodott, majd kacagni kezdett. Nevetett eg�szen a mese v�g�ig. Akkor t�bb dolog is t�rt�nt egyszerre: �jfelet harangoztak, �s felragyogott az �gyon sz�tsz�rt �sszes kis krist�ly. A tiszta �g k�k sz�ne t�lt�tte be a szob�t, melegs�g �s nyugalom hull�mai bor�tott�k el �ket. A kisl�ny felkelt az �gyb�l, megfogta a t�nd�r kez�t, �s �tnak indultak.
   De ezt m�r csak �k ketten l�thatt�k.