Volt egyszer a K�r�sk�r�l erd�ben egy sud�r, fiatal t�lgyfa. K�k �g fel� ny�jt�zkodott, lombjain �t arany napf�nyt szit�lgatott, �s er�s gy�ker�vel a f�ld minden erej�t mag�ba sz�vta. � volt a legszebb az erd�n. A madarak v�gyakozva n�zt�k er�s �gai hajl�s�t, v�delmez� lombj�t. Szerettek volna r� f�szket rakni, de a t�lgyfa d�lyf�sen r�zta mag�t.

- Hess innen, hangos n�ps�g! Nem leszek f�szektart�! Sz�p koron�m nem ilyenre termett. Hess, hess!

M�g a pihen� mad�rk�t sem t�rte meg az �ga hegy�n, �s ha olykor egy-egy tudatlan kis j�vev�ny m�gis pr�b�lkozott rajta a f�szekrak�ssal, a b�szke t�lgy ler�zta mag�r�l a f�lig elk�sz�lt mad�rf�szket. �szid�ben a m�kusok vid�man felkapaszkodtak a derek�ra, �s sz�pen k�rt�k:

- Olyan �hesek vagyunk! Adj egy kis makkot!

A t�lgyfa akkor�t reccsent m�rg�ben, hogy a m�kusk�k ijedt�kben majdnem lepotyogtak r�la. Csak a h�zelg� sz�l tudott befurakodni a lombjai k�z�. Annak a duruzsol�s�t hallgatta reggelt�l estig. Lassan mindenki elker�lte. M�r az �z sem mert a k�rg�hez t�rleszkedni. Igaz�n mondom, egyszer a saj�t szememmel l�ttam mellette kib�jni egy gomb�t a f�ldb�l, de amint �szrevette, hogy hol van, gyorsan kalapot emelt, �s elgyalogolt m�shov�. K�pzelj�tek!... m�r az �rny�ka sem kellett senkinek! Egy darabig �gy is megvolt a t�lgyfa. Hanem id�vel az �vgy�r�k vastag�tani kezdt�k a derek�t, �s - tetszett vagy nem tetszett! - beleb�jt a kukac. Hossz� �jszak�kon �t kegyetlen�l r�gta. A t�lgyfa hasogat� f�jdalmakra �bredt.

Tavasz volt akkoriban. Minden fa boldogan �rezte mag�ban az �j nedvek kering�s�t, csak a t�lgyfa �llt rosszkedv�en, mag�nyosan, sz�razon. A f�reg egyre jobban gy�t�rte.

- �, jaj nekem - s�hajtotta -, elpusztulok!

Keserves ny�g�s�t meghallotta a k�zelben tany�z� m�kusasszonyka. T�st�nt abbahagyta fiacsk�i mosdat�s�t.

- Mi�rt nem sz�lt�l, hogy beteg vagy? - k�rdezte sajn�lkozva. - Mindj�rt ideh�vom Hark�ly doktort!
- Nem kell! Nem kell! - hadon�szott a fa. - Biztosan bossz�t �llna rajtam, �s �sszevagdalna a cs�r�vel, ami�rt nem engedtem be az od�mba.
- Ugyan, mit k�pzelsz? - cs�v�lta a fej�t a m�kus, �s az�rt is elfutott a hark�ly�rt.

Hark�ly doktor t�st�nt ott termett. M�g pici, piros sapk�j�t sem vette le a fej�r�l. Nem sokat t�r�d�tt a t�lgyfa ny�g�s�vel. V�gigk�szott rajta, k�rbekopogtatta, azut�n egy helyen meg�llt, �s er�s cs�r�t m�lyen a k�rg�be �t�tte.

- Megvagy, mihaszna f�rge!

�gyesen kiemelte, �s - volt nincs! - m�r el is t�ntette �hes kis begy�ben. A t�lgyfa fels�hajtott:

- Jobban vagyok!

K�r�s-k�r�l �zek, m�kusok leskel�dtek, madarak figyelt�k, hogy mi lesz. Mindenki �r�lt, amikor a doktor bekapta a kukacot. A t�lgyfa pedig csod�lkozva k�rdezte:

- Mi�rt seg�tett�l rajtam? Hiszen �nr�m mindenki haragszik!

Erre a k�r�l�ll�k kacagni kezdtek, �s a harangvir�gok �sszekoccantott�k fejecsk�j�ket.

- �, te t�lgyfa!... Senki sem haragszik r�d, hanem te haragudt�l az eg�sz vil�gra!

Hark�ly doktor hozz�tette:

- Beteg volt�l, de most m�r meggy�gyulsz. Orvoss�got is rendeltem: sok vid�ms�gra, mad�rdalra van sz�ks�ged.
- Meglesz! Meglesz! - ki�ltott�k az �llatok, �s mindj�rt k�r�lt�ncolt�k. A t�lgyfa nagyon sok�ig nem tudott sz�lni, csak �llt k�z�tt�k, sz�gyenkezve. Azt�n egyszer csak gondolt egyet, �s kit�rta �g-karjait a madarak fel�:
- Gyertek ide, hozz�m!

Azok nyomban odasereglettek, �s �r�m�kben olyan vid�man kezdtek csivitelni, f�tty�getni, �nekelni, mintha mi sem t�rt�nt volna.