Minden �l�l�ny ─ mad�r, vad egyar�nt ─ elmenek�lt a f�nyk�r�b�l a s�r� s�t�tbe, �s L�ngocska mindig egyed�l maradt. Ez�rt nem volt t�rsas�ga, bar�tja, �s amikor ennek tudat�ra �bredt, elszomorodott.

Hol sz�letett? Maga sem tudott felelni erre a k�rd�sre, mert a gyermekkor�ra nem eml�kezett. L�tezik tal�n valahol a vil�gon hely, ahol l�ngmadarak �lnek, � azonban, szerencs�tlens�g�re, eg�szen picike kor�ban elt�vedt, �s idegen vil�gba jutott.
Tal�n a szelek sodorhatt�k el ismeretlen sz�l�f�ldj�r�l?
Vajon l�tezik-e val�ban az a sz�l�f�ld?
Ha L�ngocska nem tudott erre hat�rozott v�laszt adni, ugyan ki m�s tudott volna? M�gis hitte, hogy l�tezik. V�gyakozott sz�l�haz�ja ut�n, �s hegys�gr�l hegys�gre bolyongva kereste. Azt rem�lte, hogy tal�lkozik majd a l�ngmadarakkal, n�v�reivel, s el�re �r�lt az els� besz�lget�snek. Sz�z foly�n, rengeteg hegycs�cson rep�lt �t, el�rt a tenger partj�ra ─ de semmi! Hi�ba k�rdez�sk�d�tt. Hi�ba �nekelt, v�rva, hogy hasonl� dallam, a hasonl� hang a t�bbi rokon madarat odavonzza. S�v�rg� �neke beleveszett a t�rbe, �s L�ngocska mindink�bb elvesz�tette rem�ny�t, hogy valaha f�lleli, amit keres. Honv�gya azonban nem sz�nt meg.

Am�g pihent, �jszaka, amikor minden eln�ptelenedett, amikor a hegyekben hang sem hallattszott, nemegyszer �lmodott arr�l, hogyan rep�l majd sz�l�f�ldj�re. Elk�pzelte, milyen is lehet, �s bizonyos volt benne, hogy ott �r�kk� ragyog a nap, hogy a f�knak is t�zes a koron�juk, a vizek melegek �s m�sf�l�k, mint amilyeneket eddig l�tott.
Gyakran telt el ilyen �lmodoz�ssal eg�sz �jszak�ja. Nem is b�nta. Mi�rt is b�nta volna, amikor ezek voltak �lete legkellemesebb �r�i?

M�ltak az �vek. L�ngocska egyre csak bolyongott.
Egyszer, t�l k�zep�n egy rengeteg erd�be vet�d�tt, amely f�l�tt v�ratlanul oly s�r� �s oly s�t�t fellegek gy�lekeztek, hogy a nappal alig k�l�nb�z�tt az �jszak�t�l. Sz�ntelen�l hullott a h�. A madarak nem tudtak elrep�lni, mert minden�tt �thatolhatatlan felh�k fal�ba �tk�ztek. Eles�g�k sem volt m�r, a leggyeng�bbek pusztulni kezdtek az �hs�gt�l, de az er�sebbekre is el�bb-ut�bb ugyanez a sors v�rt.

Ha itt nem hagyjuk ezt a hegys�get, elpusztulunk ─ mondogatt�k egym�snak. De hogyan hagyjuk el, amikor minden �t bez�rult? Amikor fekete fellegek vannak minden�tt?
L�ngocska hallgatta �ket �s azt gondolta:
"Tal�n seg�thetn�k rajtuk, kivezethetn�m �ket innen."
�s elmondta ezt a madaraknak.
Azok meglep�dtek.
Sokan k�tked�ssel fogadt�k a szavait, de a legb�trabbak �s a legokosabbak �gy sz�ltak:
- Ha semmit sem pr�b�lunk meg, elpusztulunk. Ha megpr�b�ljuk, van m�g rem�ny. Vezzessen minket L�ngocska!

A hatalmas mad�rsereg �gy kezdte meg az �letvesz�lyes rep�l�st a s�r� felh�k�n �t, a bizonytalans�gba ─ mert nem tudt�k, meddig kell rep�lni�k, �s tal�lnak-e vajon menekv�st. L�ngocska suhant az �len. �g� f�klyak�nt vil�g�totta meg az utat, �s nem volt szomor�; b�szke volt �s �r�lt, hogy l�ngsz�n� tollazata van. Csak kitartson. Csak el ne fogyjon az ereje ─ mert ez volna a v�g!

Kezdetben k�nnyed�n sz�rnyalt, k�s�bb azonban mind nehezebben, mind lassabban. Sok mad�r hullott m�r el. Sokan utols� erej�kkel, sz�rnyuk utols� lend�t�s�vel tartott�k fenn �let�ket.
─ Nem szabad lankadnod! ─ b�tor�totta �nmag�t L�ngocska. ─ Kitartani m�g egy kicsit. Ott valahol a felh�k m�g�tt ragyog a nap, a meleg nap, mint a sz�l�f�ldeden.

Meddig tartott ez a rep�l�s, pontosan senki nem tudn� megmondani. Senki sem m�rte az id�t �r�val, a t�vols�got kilom�terekkel. De a madarak sz�m�ra oly hossz�nak t�nt, mint az �r�kk�val�s�g, �s amikor m�r a legb�trabbak is kezdt�k elvesz�teni a rem�nys�get, L�ngocska kivezette �ket egy t�gas, f�nyes, h�mentes t�rs�gre.
─ Nap! ─ ki�ltotta. ─ Megmenek�lt�nk!
Ez volt minden, amit mondani tudott. Ereje elhagyta, sz�rnya lelankadt. A f�ldre hullott �s nem kelt fel t�bb�.

A madarak igyekeztek seg�teni rajta. Amikor azonban megbizonyosodtak r�la, hogy minden hi�baval�, s�rt �stak neki, �s a test�t a f�ldbe helyezt�k. Nagy, k�l�n�s, szomor� temet�s volt ez. Sok-sok bar�tja volt m�r L�ngocsk�nak, �m nem l�tta, mik�ppen siratj�k �t, nem hallotta, mik�ppen besz�lnek r�la. Teste f�l�tt lassan n�vekedett a hant. �s ez a hant minden �jjel vil�g�tott a s�t�ts�gben, mint L�ngocska tollazata, L�ngocsk��, akinek nagy lelke �s b�tor sz�ve volt.